13.fejezet

Sziasztok! :) Először is Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasómnak és idetévedőnek! Tudom, rengeteget késtem a résszel és ilyen többet nem fog előfordulni. Köszöntöm az új tagokat, örülök nektek! :) Kinek hogy tetszik az új kinézet? A Szereplők menüpont alatt lesznek változások. Nem kell nagy dologra gondolni, mindössze megismerhetitek majd Zoe családját, Morgant és a többieket. :) Nem kezdek el egy regény előszót írni, hisz nem rám, hanem a fejezetre vagytok kíváncsiak. Remélem eléggé izgivé sikerült megírnom. Jó olvasást, ölellek titeket x

*Zoe szemszöge*

-Miattad.. Úgy értem azokat bántja, akik fontosak nekem. Tönkre akar tenni és ezt a megoldást látta a legjobbnak. Azoknak árt, akik közel állnak hozzám.-felelte halkan.

Mi? Miért lennék én fontos neki? Alig ismerjük egymást, bizonyára félreértettem valamit. Ez az egyetlen értelmes magyarázat van erre. Óvatosan felpillantottam rá. Szemei csukva voltak, nyugodtnak tűnt velem ellentétben. Hihetetlen, hogy az emberek pár szavukkal ilyen hatást gyakorolnak rám. Össze kell magam szednem vagy teljesen bele fogok őrülni ebbe az egészbe.

-Haza kell mennem!-pattantam fel hirtelen az addigi helyzetemből. Harry értetlen arckifejezését látván rájöttem nem egészen érthető az, amit mondtam. Remek! Már fogalmazni sem tudok érthetően. Mi lesz a következő? Elvesztem a józan eszem?

-Mi?-felállt a padlóról és szemöldökét összeráncolva közelebb lépett hozzám.

-Úgy értem szükségem van néhány dologra, mint például tiszta ruha, fogkefe. Persze csak ha továbbra is itt maradhatok.-igazából még mindig félek hazamenni. Úgy érzem itt biztonságban vagyok.–Nem akarok kolonc lenni a nyakadon.-vallottam be. Ez az egész kellemetlen nekem. 

-Egy feltétellel maradhatsz!-nézett rám. Arca komoly volt, már-már ijesztő. Van egy olyan érzésem nem vagyok kíváncsi a feltételre, de megvárom a végét.

-Egyetlen egy feltétel… Illetve kettő!-folytatta és egyre közelebb jött.

-Mondd már!-szóltam rá idegesen. Örülök, hogy ő ilyen jól szórakozik, de nekem nem megy ez a játék.

-Ne legyél türelmetlen!-mosolyodott el.-Tudod Zoe, mivel  férfiból vagyok ezért…

-Erre azt hiszem nem vagyok kíváncsi!-undorral az arcomon elfordultam, és megindultam az ajtó felé, de Harry megragadta a karom.

-Várd meg amíg végigmondom!-az arckifejezéséből ítélve nagyon félreértettem valamit.

-Szóval, mivel férfiból vagyok ezért nem igazán kenyerem a főzés, sem a takarítás. Egyszer megpróbáltam spagettit csinálni, de a fél konyhát leamortizáltam.-nevette el magát az emlékek felidézése miatt. Nem tudtam mást tenni, én is elmosolyodtam. Ekkor esett le, hogy mekkora idióta is vagyok tulajdonképpen. Ezt az egészet sikerült tökéletesen félreértenem.

-Tehát akkor főznöm kellene?-kérdésemre egy megnyugtató mosollyal és bólintással válaszolt.

-Jó, rendben! Akkor el tudnánk indulni végre?-kérdeztem és az ajtó felé vettem az iránt. Nem néztem hátra, de hallottam, hogy követ. 

Az autóhoz érve megtorpantam és megvártam míg kinyitja azt. Nem lakok innen messze úgyhogy mehettünk volna gyalog is, de Harry erősködött. Elmondása szerint ismeri a nőket és tudja mennyi is az a pár dolog. Fejem az ablaküvegnek támasztva töprengtem. Nem tudom elhinni, hogy ez mind velem történik. Üldöz egy eszeveszett gyilkos és ha ez nem lenne elég, még mondhatni egy idegen házában kell maradnom kitudja meddig. Ez nekem kellemetlen. A fejem fáj, szinte lüktet. A gondolatok ide-oda kavarognak. Reménytelenül próbálok kiutat keresni ebből a végelláthatatlan körből. Olyan ez, mint egy társasjáték… egy egészen durva játék, amiből minél hamarabb ki akarok szállni. Mit akarhat tőlem? Pénzt? Kétlem. Borzongás fut végig az egész testemen, mikor a járdán megpillantok egy feketekabátos embert. Pulzusom megemelkedik, légzésem felgyorsul. Tovább kémlelem, míg a kocsi lassan elhalad mellette. Ez egyre jobb! Már beteges fóbiáim is vannak. Be fogok csavarodni. Több mint valószínű ez lesz a sorsom. Idejöttem új életet kezdeni, erre két hét elteltével életem legborzalmasabb napjait tengetem. Ha így folytatódik minden, akkor egy hónap múlva pirulákon élve fog kuksolni egy sötét, zárt szobában. Nagyot sóhajtva befejeztem fejfájdító gondolatmenetem, hiszen a kocsi lassított jelezve, hogy célba értünk. Rövid ideig küszködtem a biztonsági öv fogságában, de ezt is megoldottam. Szemöldök ráncolva néztem az ajtóm előtt gubbasztó, enyhén illuminált állapotban lévő, negyvenes éveit taposó férfira. Nekidőlve a fehér fának feküdt végig, elállva, jobban mondva ülve,  ezzel az egész utat. Harry kiszállt az autóból és hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Erre az eléggé hangos zajra az eddig idegennek titulált ember felkapta a lehajtott fejét. Kénytelen voltam kezemet a szám elé kapni, hogy fent tudjam tartani a leesni kívánkozó állam. Az apám ült előttem teljes életnagyságban, részegen. Mi vezette az ivásra? Ezelőtt egyszer sem nézett az üveg aljára. Nem azt mondom, hogy sosem volt részeg, mert ezzel hazudnék. Ritkán, nagyon ritkán került ilyen állapotba. Egyáltalán hogyan kerül ide és miért? Tekintetem Harryre vezettem, akinek látszólag fogalma sincs mi folyik itt. Ugyan olyan szemöldökráncolással nézi, mint én pár perccel ezelőtt. Az apám arcán pár zúzódás fedezhető fel és egy hatalmas mosoly. Előrehajolt, megmarkolta az ajtó kilincsét és erőlködött, hogy fel tudja húzni magát. Megpróbált felállni, nem sok sikerrel. Kicsit megimbolyog, de felegyenesedett, majd elindult felénk.

-Szóval ezért nem válaszolsz a telefonhívásaimra Zoe drágám! Mit képzelsz te magadról kisasszony? Elköltözöl és két hétre rá máris bepasizol? Ki ez a barom és hol szetted össze?-a szavak csak úgy jönnek a szájából. Szinte ordít. Nem tudom miért, de viselkedése irritál és zavar, hogy így beszél Harryvel.

-Ismered?-pillant felém az előbb említett. Arcán a döbbenet, az aggodalom és a harag egyszerre játszik.

-Az apám.-suttogom alig hallhatóan. Úgy érzem most rajtam a sor a kiabálás listáján.

-Fogalmad sincs mi történt ezalatt a két hét alatt! Halvány lila gőzöd sincs arról mi is folyik itt valójában! Mit keresel itt? Miért vagy részeg? Milyen jogon jössz ide jelenetet rendezni? Fogadd el, hogy felnőttem és nem vagyok többé az a kisgyerek, akit folyton ellenőrizhetsz!-kiáltom még hangosabban, mint ahogy ő tette. Forr a vérem, ideges vagyok. –Még valami! Ne merj így beszélni Harryről! Neki köszönhetem az életem!-valamivel halkabb hangon ejtem ki az utolsó pár mondatom.

Apám keze lendült és az arcomon ért célba. Soha, ezelőtt soha nem emelt rám kezet. Még ha kiskoromban valami rossz dolgot tettem, akkor sem. Arcom az ütés helyén sajgott. Óvatosan visszafordítottam a fejem a férfi irányába. Ugyan olyan döbbent arckifejezéssel meredt rám, mint Harry és gondolom én is ilyesmi fejet vághattam. Kezemmel megdörzsöltem a lüktető területet.

-Sajnálom Zoe! Nem tudom mi a fene üthetett belém…-szabadkozott, miközben homlokát dörzsölgette és a földet bámulta, de hiába.

-Csak menj el!-feleltem egészen halkan rá sem nézve. Még csak most vettem észre, hogy Harry nem avatkozott bele ebbe az egészbe, csak szorosan mellettem állt. Őszintén örültem neki. Még rontott volna a helyzeten.

-Hallgass meg kérlek!-könyörgött. Persze meg fogom hallgatni, amiért részegen idejött, ócsárolt engem, majd Harryt.

-Menjen el!-szólalt meg a jobbomon álló fiú. Felpillantottam rá és némán megköszöntem neki.

Apámnak látszólag nem tetszett ez az egész, de elfogadta. Többet nem figyelve rá elindultunk a házba megvalósítani a tényleges dolgot, amiért idejöttünk. Ügyetlenül kotortam ki a táskámból a lakáskulcsokat és próbáltam a zárba helyezni.

-Zoe! Még valami… Anyád életben van.-közölte nemes egyszerűséggel, mintha azt mondta volna részeg. A kulcscsomó kiesett a kezemből és a betonon landolt. Először azt hittem képzelődöm, de ezt az ábrándot hamar el kellett kergetnem.

-Hogy mi?-fordultam meg. A szín kiszökött az arcomból, hirtelen szédülni kezdtem, majd teljes sötétség. Egy kéz kapott utánam megmentve ezzel a becsapódástól.

*Harry szemszöge*

Ez egyszerre nekem így túl sok új információ. Idejövünk pár ruháért, erre találunk egy férfit, aki történetesen Zoe apukája, valamint részeg. Elhord engem és a saját lányát, amit nem is hagy szó nélkül. Pofozkodnak, aztán az apa közli a lányával, hogy az anyja mégis életben van. Korábban már mesélt nekem anyja tragikus haláról, de most akkor mégis életben van? Teljesen össze vagyok zavarodva. Nekem sok volt ez az egész, Zoenak pedig olyannyira, hogy el is ájult. Ha nem kapom el kitudja mi lett volna vele. Az apja persze rögtön visszajött és a segítségemre sietett, már ha lehet ilyet mondani az ő állapotában. Most itt vagyunk a házban a kanapén ülve várjuk Zoe ébredését. Nagyon ellenszenves nekem ez a fickó, de muszáj vagyok elviselni, hiszen nem zavarhatom csak úgy el. Bár megtehetném…

-Sajnálom Harry!-törte meg a csendet. Meglepődtem, hogy tudja a nevem.

-Nézze…

-Zack! Kérlek szólíts Zacknek.-vágott szavamba.

-Nos Zack...Sajnálhatja, amit a lányával tett. Őszintén nem ismerem magát sem a kapcsolatukat, de ezt nem érdemelte meg. Zoe nem tett semmi rosszat. Sőt! Ha mondhatom így, ő az egésznek a legnagyobb áldozata. Ez igazán nem hiányzott a már így is teljesen összetört lelkének. Csak azért mert részeg, nem kellett volna ekkora tréfát űznie vele. Igaz nem régóta ismerem, de tudom mi történt az édesanyjával és azt is tudom mennyire fájt ez neki.-mondandóm végén felálltam és elindultam a konyhába egy pohár vízért. Ha tovább maradok, még képes lennék bemosni egyet ennek az alaknak.

Tervem nem járt sikerrel, miszerint elkerülöm. Volt képe követni. A konyhaajtónak támaszkodott miközben mozdulataimat nézte. Lőttem felé egy haragos pillantást, hátha veszi a lapot, mindhiába.

-Ez nem egy ostoba tréfa…-kezdte.-Ez  nagyon is igaz! Mindy életben van. Tegnap este felkeresett az otthonomban. Először azt hittem szellemet látok és becsavarodtam, de nem. Máig fogalmam sincs arról, hogy mi történt. A halottkém egyértelműen megállapította a holttest kilétét, a kocsi is stimmelt. El sem tudod képzelni milyen fájdalmat éltem meg akkoriban. A nő, akit szerettem azt hittem meghalt, rá tizenegy évre pedig megjelenik a semmiből a lakásomnál. Ezért voltam részeg és lehet most is az vagyok. Olyan ez, mint egy rossz rémálom. Egyáltalán lehetséges ez? 

*Visszatekintés, Zack szemszögéből*

„Egyedül ücsörögtem a kényelmes fotelemben otthon és unottan kapcsolgattam a tv-t, mikor csengettek. Eléggé sürgős lehetett, mivel megállás nélkül jelzett a kis hang. Feltápászkodtam, majd kiáltottam, hogy megyek. Az ajtóhoz érve kicsuktam azt és kitártam. A megdöbbenés, a félelem egyszerre fogott el. Előttem állt teljes életnagyságban a feleségem. Nem…ez lehetetlen, ilyen nincs. Ez egy ostoba álom, vagy egy rossz tréfa. Az állam a földet súrolta és levegőt is elfelejtettem venni.

-Szia!-köszönt félénken. Ha tényleg ő az, akkor szinte semmit nem változott. Szőke, hullámos haja és mosolya csodálatos megjelenést kölcsönzött neki.

-M…Mindy? Te…te hogy kerülsz ide? Hisz te meghaltál.-ez volt minden, amit ki tudtam nyögni.

-Nem beszélhetnénk ezt meg odabent? Kissé hűvös van és fázom.-dörzsölte meg karját. Elálltam az ajtóból ezzel utat engedve neki. Bizonytalanul előre indult közben felmérte régi otthonát.

-Semmit nem változott, ahogy te sem!-mosolygott halványan, majd helyet foglalt az egyik fotelban. Gyerekesnek tűnhetek, de lekevertem magamnak egy pofot, annak érdekében, hogy ellenőrizzem nem-e álmodok. Nem… Ez közel sem egy álom. Én is leültem és hitetlenül bámultam volt feleségemre.

-Ne néz így rám.-arcát kezeibe temette úgy támaszkodott könyökével a térdén. Nem szóltam egy árva szót sem.

-Nézd… Nagyon sajnálom, amit tettem Zack. Nem akartam ekkora fájdalmat okozni mindkettőtöknek, de hidd el nekem kérlek… nem volt más választásom. Ezt találtam az egyetlen kiútnak.-magyarázta, majd felnézett rám. Két kérdés fogalmazódott meg bennem, amit fel is tettem.

-Hogy és miért?-bámultam magam elé. Rengeteg gondolat öntötte el elmémet, akár egy cunami.

-Ez bonyolult…-sóhajtotta.

-A férjed lennék az ég szerelmére!-kiáltottam. A szívemben egy hatalmas ürességet éreztem. Válaszokat akartam, válaszokat miért tette ezt a kegyetlenséget.

-Hol van Zoe?- figyelmen kívül hagyva engem kérdezgetett tovább. Szerintem, akinek joga van most kérdezni, az csakis én vagyok.

-Elköltözött, most pedig menj el!-felálltam helyemről, hogy kikísérjem vendégem. Ő is így cselekedett.

-Kérlek, ne haragudj rám! Még visszajövök és remélem meg tudjuk beszélni ezt az egészet.-mosolya megerősödött, kék szemei tele voltak reménnyel. Ismét csendben maradtam. Kikísértem egészen az ajtóig, majd sarkon fordultam és utam egyenesen a whiskys üvegekig vezetett…”

*Visszatekintés vége*

Végighallgatva az egész történetet jobban meg tudom érteni Zacket is. Biztos nem könnyű úgy élni tizenegy éven keresztül, hogy azt hiszi a felesége halott, aztán egyszer csak felbukkan a semmiből. De továbbra is azt mondom Zoe nem érdemelte meg ezt. Elég neki Turner és az ő gusztustalan játéka.

-Sajnálom, ami történt Zack!-húztam biztató mosolyra a számat. Az eddig kezemben tartott poharat a mosogatóba helyeztem.

-Ez…Ez csak egyszerűen szörnyű és hihetetlen.-dörzsölgette arcát.

-Menjünk vissza, hátha Zoe magához tért.-biccentettem az ajtó felé. A férfi egyetértően bólintott, majd elindultunk.

-És egyébként te Zoe udvarlója vagy?-szegezte nekem a kérdést rögtön miután leültünk. Igazából erre nem tudom mit mondjak. Régen volt már kapcsolatom és nem is hiányzik annyira. Valószínűleg ha letagadom, nem fogja elhinni, de nincs más lehetőség.

-Nem… nem egészen.-feleltem. Remélem elég kielégítő választ adtam neki.

-Értem. Nekem nagyon úgy tűnt. Feltehetőleg a te kocsidban ült és nálad volt. Na mindegy, ez most nem fontos.-mosolyodott el. Tényleg eléggé félreérthető ez a helyzet annak, aki nem tud minden részletet.

-Ne haragudj, ha tiszteletlen vagyok, de megkérdezhetem, hogy mivel is foglalkozol pontosan?-egy újabb kérdése vett célba engem. Remek… 

-A helyi rendőrségnél vagyok.-fogtam rövidre. Semmi kedvem a munkámról csevegni.

Zoe szinte megérezhette, hogy azért imádkozom ébredjen már fel végre. Először nyöszörögni, majd mozgolódni kezdett végül kinyitotta kék szemeit. Óvatosan felült mosolyogva rám nézett, de a mosolya hamar lefagyott, mikor megpillantotta a másik fotelben ülő férfit…