14.fejezet

Sziasztok! :) Meglepő módon még élek. Ez az egész hónap rettenetesen húzós volt számomra. Túl vagyok egy felvételin és egy féléven. Egyik se sikerült rosszul, tehát a laptop és az írás újra visszatér! :) Tudom, hogy rengeteget kellett várni az új részre és azt is megértem, ha páran elpártoltak a blogtól :( De újra itt vagyok! Remélhetőleg ha minden összejön akkor a következő rész a hét közepén várható, de nem akarok ígérgetni. Mivel ma van Harry születésnapja, ezért szeretném itt is megemlíteni. Boldog születésnapot neki! :) Most pedig jöjjön a rész. Jó olvasást! x

*Zoe szemszöge*

Apám utolsó szava, amit nekem szánt, egyenesen a szívem közepébe talált teljesen összetörve azt. Alig fogtam fel a dolgokat, máris a padló felé zuhanva találtam magam. Az utolsó emlékem az, hogy valaki elkapott. Egy nagyon rossz tréfát űz velem, ami csak még jobban átlendít azon a bizonyos mélyponton. Hol és mikor csesztem el ezt ennyire? Egyáltalán mivel? Belefájdul a fejem ebbe az egészbe. Úgy döntöttem végre ráveszem magam, hogy kinyissam a szemeimet. Nincs kedvem tovább játszani az ájultat és sunyi módon átverni mindenkit. Hallottam apám és Harry beszélgetését. Ősöm szokás szerint hozta a formáját és minden apró részletet ki akart szedni szegény áldozatából. Óvatosan fészkelődni kezdtem, majd felültem. Harry megkönnyebbült arckifejezését látván nem tudtam mást tenni csakis elmosolyodni. Apró mosolyomat viszonozta. Tovább fészkelődtem míg végül sikerült teljesen felülnöm a kanapémon. Az eddigi mosolyom elillant, mikor megpillantottam apámat a fotelben ücsörögni.

-Mit keresel még mindig itt?-bukott ki belőlem. Tekintetét mélyen az enyémbe véste, de hamar meggondolta magát és inkább lehajtotta a fejét, majd elkezdet beszélni. Térdein könyökölt, kezeit összekulcsolva lógatta.

-Beszélnünk kell…-suttogta maga elé. Hangja tele volt fájdalommal. Bizonyára ugyan az az érzés marcangolta belülről, mint engem.

-Azt hiszem én kint megvárlak, vagy addig összepakolok pár holmit.-szólalt meg Harry, akiről teljesen el is feledkeztem. Felállt a barna bőrfotelből, megigazította magán az inget, majd indulásra készen állt. Nem barátocskám, nem mész te sehová. Nem hagysz egyedül vele.

-Nem! Nem Harry! Nekem nincs semmi titkolni valóm előtted, és ha apámnak nem tetszik, hogy itt vagy, akkor velem sincs miről beszélnie.-szemem köztük cikázott. Látszólag mindketten beletörődtek sorsukba és nem kezdtek vitatkozni velem. Hogy lehet? 

Miután mindenki helyet foglalt valamivel nyugodtabban tudtam összpontosítani apámra, aki nehezen, de elkezdett beszélni.

-Figyelj Zoe… Én nagyon sajnálom a tetteimet és tudom mekkora fájdalmat okoztam neked, de minden, amit mondtam az igaz. Mindy életben van. Gőzöm sincs hogyan lehetséges ez, és ha velem is csak úgy közlik, mint veled, akkor én sem hiszem el. Megértem, ha dühös vagy rám, azt is, ha legszívesebben a pokolba kívánsz, de csak annyira kérlek, hogy higgy nekem.-fátyolos tekintetét rám emelte. Szívem összeszorult a szavai hallatán. Mérges vagyok rá, amiért ezt tette. A lehető legrosszabb időpontban talált meg. Neki is ugyanolyan fájdalmai vannak, mint nekem. Ez mindkettőnknek nehéz helyzet, de még mindig úgy érzem nekem nehezebb. Apa cselekedeteit látván muszáj mondanom valamit. Nem hagyhatom szó nélkül távozni. Fejem felemeltem és próbáltam összeszedni a gondolataimat.

-Én megértelek, de kérlek te is tedd ezt. Fogalmad sincs arról min mentem keresztül két hét alatt. Milyen rettegésbe burkolózva élem napjaimat. Tudod jól mennyire nehezen dolgoztam fel anya elvesztését.  Erre te idejössz részegen és simán azt mondod nekem él. Túl sok, egyszerűen túl sok nekem. Annyi időt sem hagytál, hogy esetleg fel tudjam fogni mi történik. Nekem is van szívem, ahogy érzéseim is! Legalábbis eddig azt hittem vannak. Most valahol összetörve hevernek a lelkem legmélyén. Csak időre van szükségem. Egyelőre nem szeretném, ha több információt zúdítanál a nyakamba, mert még ezeket sem sikerült feldolgoznom. Adj egy kis időt és aztán beszélhetünk!-kértem szinte suttogva. Nem voltam biztos a hangomban. Miben vagyok biztos mostanában? Semmiben…

-Ha ez az akaratod, akkor természetesen tiszteletben tartom. Hagyok neked időt. Egy telefonhívásodba kerül, és máris itt vagyok, de most haza megyek.-meggyötört hangja válasz volt minden kérdésemre. Apró bólintással nyugtáztam szavait. Már csak az ajtó hangos csapódása jelezte végleges távozását. Én még mindig a kanapén ültem, felhúzott térdekkel és magam elé bámultam.

-Jól vagy?-egy hang rántott vissza a jelenbe, majd a kanapé süppedését éreztem magam mellett. Biccentettem egyet és felálltam. Ha így haladunk soha nem fogjuk összeszedni a szükséges dolgokat.

-Zoe…

-Nem, tényleg jól vagyok. Nekiláthatnánk a pakolásnak végre?-félbeszakítottam, mielőtt még bármit is mondhatott volna. Nincs szükségem most erre. Hangomból csöpögött a fáradság, a legyőzöttség. 

Harry jobbnak látta, ha rám hagyja az egészet, amiért hálás vagyok neki. Csendben elindultam a lépcső irányába fel az emeletre nem egyedül. Hallottam cipőinek kopogását mögöttem. Mikor beértem a szobámba minden úgy volt, ahogy hagytam, tehát Turner itt nem járt. Az ágyamhoz léptem, ahol Harry ült. Minden tettemet kíváncsian figyelte. Lehajoltam és kihúztam az ágy alól a bőröndömet, majd kinyitva a szekrényem elé raktam. Miközben a fekete farmerom pakoltam, felpillantottam vendégemre. Nyugodtan ült az ágyamon és nézelődött. Megcsóváltam a fejem és újra felegyenesedtem a következő ruhadarabomért.

-Segíteni is fogsz, vagy csak szemügyre veszed a szobámat?-kérdeztem félig mosolyogva. Nem néztem hátra, inkább tettem tovább a dolgomat.

-A fehérneműidet szívesen elrakom.-mély, pimasz hangja kitöltötte a szoba csendjét. Amint meghallottam mit mondott, a kezemben lévő ruha a földre esett. Képtelen voltam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Leguggoltam a felsőmért, majd mikor felvettem, óvatosan oldalra fordítottam a fejem és döbbent arccal meredtem rá.

-Most mi van?-hüledezve kezeit maga elé kapta, mintha hozzá akarnék valamit vágni. Pimasz mosoly játszott ajkain, nem tudtam mást tenni, az én szám is mosolyra görbült.

-Az, hogy hülye vagy!-szem forgatva becipzáraztam a bőröndöt és késznek nyilvánítottam mindent. Legjobb lesz, ha lecipeltetem a ruhákat Harryvel és amíg ő megvár a kocsiban, addig én összeszedem a kényesebb dolgokat.

-Le tudnád ezeket vinni a kocsiba? Én is mindjárt megyek.

-Persze.-a mosoly még mindig ott ült az arcán. Most figyeltem meg először a gödröcskéit, amik ennivaló külsőt kölcsönöznek neki. Jó ég, milyen gondolatok ezek? 

Megráztam a fejem, mintha megpróbáltam volna elűzni ezeket a dolgokat, vagy inkább egy kis időre hanyagolni őket. Megfordultam és ismét a szekrényben kezdtem el kutakodni. Itt kell lennie valahol egy kisebb táskának. Abban tökéletesen el fognak férni a kimaradt dolgaim. Meg is van! A fekete bőr anyagot kihúztam a legalsó polcról, szétnyitottam és gyorsan beledobáltam pár dolgot.

A lépcsőn lefelé haladva eszembe jutott pár héttel ezelőtt milyen izgatott voltam. Izgatott voltam, mert ide költözhettem, egy saját házba. Később lett munkám és úgy tűnt az egész életem sínre került, de ez korántsem így van. Már csak abban bízom, hogy egyszer minden véget ér. Már épp ki akartam lépni az ajtón, mikor zajt hallottam a konyhából. Kezem lassan lecsúszott a kilincsről, lábaim a konyha felé vittek. Óvatosan közelítettem meg a helyszínt, majd mikor beléptem, senkit nem találtam. Igaz, az ablak tárva-nyitva volt, amit furcsálltam is. Nyitva nem hagyhatom, úgyhogy léptem két lépést és becsuktam. Oldalra pillantva a mikró mellett megláttam egy üveg alkoholt. Emlékszem még régebben vettem vendégkínálónak. Nem szoktam inni, sőt! Lehet furcsán hangzik, de még nem voltam részeg. Valahogy sosem éreztem szükségét annak, hogy a sárga földig igyam magam. Több percen keresztül szemeztem az üveggel. A belsőm legmélyén késztetést éreztem arra, hogy megragadjam és a táskám alján elrejtsem. Egy kis felejtés nem árt senkinek és még én is jobban érezhetném magam. Kezem lassan elindult a palack irányába, de még mielőtt célt érhetett volna egy dudálás szakította félbe. Megugrottam a hirtelen hang hallatán. Biztos Harry az és már eléggé türelmetlen. Nem tétováztam tovább, megragadtam az alkoholt, benyomta a táskámba és rohantam ki a kocsihoz.

-Mi tartott ilyen sokáig?-hangjában egy csepp vidámság vagy kötekedés nem észlelhető, annál inkább rémisztő volt.

-É…Én csak bezártam a konyhában az ablakot.-feleltem dadogva. Miért ijeszt meg?

-Mi van? Minek volt nyitva?-összeráncolt szemöldökkel próbált az útra összpontosítani. Hangja még mindig kemény és rémisztő. Mi ez a hirtelen hangulatváltozás?

-Nem tudom, csak nyitva volt én meg bezártam.-ez volt az utolsó mondat, ami elhangzott a kocsiban egészen hazáig. Fogalmam sincs mi ütött belé és miért viselkedik így.

Amint hazaértünk azt láttam a legjobbnak, ha nem viszem fel a cuccaimat a szobába. Tökéletesen megleszek a kanapén is. Harry eltűnt a fürdőszobában én pedig a nappaliban kerestem megnyugvást. El sem hiszem, hogy alkohol van nálam. Mit fogok most kezdeni vele? Kezemet piszkáltam, gondolkoztam, mikor az oly ismerős hang megütötte a fülemet.

-Be kell mennem az őrsre. Megleszel?-megállt előttem. Tekintetem rá emeltem, majd bólintottam. Nem örülök neki, de legalább egy kicsit pihenhetek és kitalálhatom mit kezdek az üveggel.

-Sietek!-az ajtó hangos csapódása jelezte távozását. 

A táska mellettem pihent, magában rejtve az üveget. Vicces ez az egész helyzet, mert olyan, mintha valami halálos bűncselekmény végrehajtását tervezgetném. Pedig csak felejteni akarok és jól érezni magam. Talán meg kellene kóstolnom, csak nem lehet olyan rossz íze. Tétova kezemet a cipzárra helyeztem, majd kihúztam azt. Tapogattam kicsit, mire megtaláltam a keresett tárgyat. Kivettem, lecsavartam a kupakot a számhoz emeltem. Szaga kicsit erős volt, de nem veszítek semmit, ha csak egy kortyot iszok…

*Harry szemszöge*

Még a háznál kapott telefonhívásnak köszönhetően az egész napom el lett rontva. Morgannak sürgős megbeszélnivalója akadt velem. Le merem fogadni a Hill ügyről lesz szó. Legszívesebben magammal hoznám Zoet, de nem tehetem. Megpróbálok sietni és nem órákig távol maradni, hisz annak mindig megvannak a legrosszabb következményei. Morogva állítottam le a kocsimat az őrs előtt. Kicsit furcsálltam, hogy Bobby nincs bent és egy zöldfülű ül a helyén.  Hosszú lábaimnak hála hamar sikerült leküzdenem a távolságot és eljutnom egészen a kapitány irodájáig. Kettőt koppintottam rajta, majd egyenesen berontottam. Az öreg a bőrfotelében ülve szívta a szivarját. Ez valamiféle rendőrkellék? 

-Üljön le Styles!-fejével a vele szemben lévő szék felé biccentett. Elkapott egyfajta Deja Vu érzés.

-Miért vagyok itt?- érdeklődtem összekulcsolt kezekkel.

-Szerintem tudod, de szívesen vázolom.-a szivart kivette a szájából és a hamuzóba helyezte.

-Szóval, a jó hír az, hogy a tetű ezúttal nem gyilkolt, hanem játékot indított.-orrnyergét dörzsölgetve előrekönyökölt az asztalra.

-Játékot?-a homály teljes egészében elborította az agyam. Miről beszél?

-Pontosan! Kapcsolatba lépett velünk és levelezik. Ez mind szép és jó lenne, hiszen ki tudnánk nyomozni ki is ő valójában, de nekem ez túl csapda szagú. Ennyire hülye még ő sem lehet. Csak egy kezdő gyilkos ír a saját kezével levelet.-teljesen igaza van Morgannak. Hill nem annyira borult elméjű, hogy csak úgy odaveti magát a rendőrségnek, annál jóval tapasztaltabb.

-Mi tehetnék?

-Mivel te vezeted az ügyet, ezért szükségesnek láttam megosztani veled ezt. Továbbá összeszedtem az új információkat. Mindent itt találsz.-a kezembe nyomott egy sárga mappát.-Szeretném, ha átböngésznéd.-folytatta.

-Meglesz uram!-biztató mosolyt küldve felé felálltam és kisétáltam. Ez gyorsan ment, hamarabb, mint gondoltam. Hill nem lehet ilyen ostoba, ez csak is valami vicc vagy csapda lehet. Ha hazaérek muszáj lesz átolvasnom az anyagot. Úgy tűnik van pár új információ az üggyel kapcsolatban.

*Zoe szemszöge*

Az üveg hangos koppanása jelezte, hogy földet ért. Földet ért nem is akárhogy: üresen. A kísértés magával ragadott és nem engedett szabadulni. Három korty után nem tudtam megállni, mostanra pedig az egész testemet a bódító ital uralja. Imbolyogva felálltam a kanapéról, de hamar visszaestem oda. Nem vagyok túlságosan részeg, de nagyon szédülök. A szokatlan érzés egyszerre felemelő és taszító. Mikor mind egy cseppig eltakarítottam a folyadékot, nem gondoltam a következményekre. Mi van, ha Harry így talál rám? Mérlegelnem kell a helyzetet. A konyha közel van, addig el kellene jutnom egy pohár vízért. Hátha az valamennyire segítene rajtam. Nagy levegőt vettem és újra megpróbáltam felállni. Ezúttal is megimbolyogtam, de nem estem hátra. Egyik kezemmel kapaszkodtam a kanapé karfájába, míg a másikkal egyensúlyoztam. Éreztem a sikert, mikor eljutottam az ajtóig. Innen már nincs messze a teljes siker. Megnyitottam a csapot. A hideg víz jó eső érzést keltett bennem. Először alaposan megdörzsöltem az arcomat, majd megragadtam egy poharat és a folydogáló víz alá tartottam. A hideg folyadék végigsiklott a torkomon. Mondhatom kicsivel jobban éreztem magam, de még most sem tökéletes. Az ajtó hangos csapódása nem túl jó jel volt számomra. Hazajött… 

-Zoe! Merre vagy?-hangja sokkalta nyugodtabb volt, mint pár órával ezelőtt. Akaratlanul is mosoly kúszott az ajkaimra. Miért reagálok rá így? Az alkohol hatása?

-I…Itt vagyok a konyhában.-kiáltottam gyorsan. Egyik pillanatról a másikra barna fürtöket pillantok meg az ajtóban. Mosolyom még mindig levakarhatatlan.

-Mit csinálsz te itt?-lassan közelített felém, majd valami sárga papírköteget a pultra dobott.

-Csak ittam egy pohár vizet.-próbálom érthetően kiejteni a szavakat, ami sikerül is. Azon kapom magam, hogy az ajkait bámulom. Mi történik velem? Az alkohol hatása, csakis az lehet. Vagy mégsem?

-Hol voltál?-kérdezősködéssel talán sikerül elvonnom figyelmemet.

-Csak az őrsre kellett bemennem egy apró dolgot elintézni.-kurta válaszával nem mentem sok mindre.

-Minden rendben?-mosolyogva megállt előttem, majd egy kusza hajtincset a fülem mögé tűrt. Nekem sem kellett több. Az alkohol feloldotta minden gátlásomat és a legrosszabbat hozta ki belőlem. Pár pillanatig még bámultunk egymásra, majd egyre közelebb hajoltam hozzá. Harry elvette fülemtől a kezét és én még egyszer az ajkaira néztem. A józan eszem és a hormonjaim szinte harcolnak egymással, de a józan eszem veszít és az ajkaimat az övére tapasztom, látszólag teljesen ledöbbentve őt...