8.fejezet

Sziasztok! :) Ezer s ezer dolog van, amiről be kellene számolnom, de gondolom már a könyökötökön jön ki az állandó hálálkodásom. Még is megteszem! Köszönöm :) Legutóbbi jelentkezésem óta 4 taggal bővült az oldal. Wow! Immár 8 rendszeresen visszalátogató olvasóm van. Továbbá több, mint 600 oldalmegtekintés így ez is emelkedett 2380 fölé :) Elképesztő! Ami új még, az a kinézet. Hálás vagyok a gyönyörű fejlécért, amit Briana T. készített. Még egy dolgot szeretnék megemlíteni a történettel kapcsolatban és tényleg befogom a szám :D Ez a fejezet eléggé hosszúra sikerült volna, ha leírok mindent. Ezért úgy döntöttem, hogy két részre szedem. Lehet unalmasnak találjátok a történetet, de nem szeretném elsietni a dolgokat. Itt is lenne. Jó olvasást és mint mindig, most is kíváncsi vagyok a véleményekre xx

*Harry szemszöge*

Reggel arra ébredtem, hogy valaki irdatlanul püföli szegény tölgyfa ajtóm. A váratlan zajra hirtelen mozdulatot tettem és ezzel sikeresen elértem a szék a földön való kikötését. Ezzel önmagában nem is lett volna semmi baj, ha nem ülök rajta. Magyarul elég szépen megöleltem a földet háttal. Fájdalmas hang szakadt ki belőlem, de nem az esés miatt. Leginkább még mindig a hangos dörömbölés zavarta a fülem. Először is feltettem magamnak azt a kérdést, hogy mit kerestem én a székben az íróasztalnál? Aztán tekintetem az asztalon heverő iratkupacra vezettem. Hunyorítanom kellett, mert az ablakon beszökő fény zavarta szememet. Úgy nézhettem ki, mint egy másnapos idióta, aki próbálja összerakni, hol is lehet most. A valóság nem állt messze az elképzelésemtől. A kis puzzle darabkákat sikerült összeraknom elvégre ezért vagyok nyomozó. Emlékszem tegnap este a szobámba menekültem Lana elől és átnéztem a Hill ügyet, aztán körülbelül a felénél bealudtam. Annyira belemerültem a történtek kiderítésébe, hogy teljesen elfeledkeztem az ajtómat átszakító személyről. Nyöszörögve feltápászkodtam a puha szőnyegről, megdörzsöltem a szemem és elindultam az ajtó felé. Gondoltam magamban tanácsos lenne kicsit hátrébb állni, nehogy véletlenül az ébresztőm annyira belefeledkezzen a kopogásba, hogy az én arcomon folytassa. Egy zseni vagyok vagy maximum egy előrelátó, ugyanis amit gondoltam majdnem bevált.

-Azt hittem már nem is élsz. Itt ütöm az ajtót már egy órája! Mond csak süket vagy édes fiam? Miért volt kulcsra zárva?-résnyire nyitott ajtó mellett is megpillantottam anya szikrát szóró szemeit és csípőre tett kezeit.

-Észrevettem. -forgattam meg a szemeim. - Mi volt annyira sürgős, hogy éjnek idején fel kellett keltened?-kérdeztem a hangomban egy pici nyűgösséggel, majd hátat fordítva elindultam az ágyam felé, a vállam felett átpillantva láttam anya is követett.

-Miért van a szék a szoba közepén felborulva? Mindegy inkább hagyjuk. Azért jöttem, mert el fogsz késni!-mondta miközben szép lassan sétálgatott a szobámban fel-alá. Alaposan szemügyre vett minden egyes bútort.

Eddig kényelmesen hátra voltam dőlve az ágyamon és a plafont bámultam, de mikor meghallottam anya utolsó mondatát azonnal felültem. Mint akinek egy tűt szúrtak a fenekébe, úgy ugrottam fel az ágyról. Idegesen túrtam a hajamba és elkezdtem előkutatni a lehetőségeket miszerint, mégis honnan tud ő erről? Nem mondtam el senkinek és be kell látnom még nekem is kiment a fejemből, hogy mától dolgozom. Rémült arcot vágtam. Egyrészt azért, mert tudja a dolgot még jobban, mint én. Másrészt az órára pillantottam és tudatosult bennem tényleg el fogok késni.

-Mégis.. mégis hogy?-szemöldököm felhúzva hadováltam a kezemmel válaszra várva, de csak ennyit tudtam kinyögni.

-Lana.-nevetett könnyedén. Igazából örültem a reakciójának. Nem tépte le a fejem, amiért nem szóltam neki..

-Én esküszöm megemlítem Morgan kapitánynak a nevét! Biztos felveszi valami információgyűjtőnek.-magyaráztam teljes meggyőződéssel miközben villámgyorsasággal rohantam a fürdőbe.

Anya csak mormogott egy „köszönd meg, hogy felkeltettelek drágám-ot”, majd kiment a szobámból. Van bő húsz percem elkészülni és beérni időben az őrsre. Lássuk be az nem valami sok így igyekeznem kell. Fél lábon ugráltam vissza a szobába a szükséges iratokért. Elég nehéz művelet volt egyszerre felvenni a nadrágot, az inget és még összeszedni mindent, de sikerült. Az íróasztalhoz léptem, hogy megnézzem nem hagytam-e ott valamit. Mikor meggyőződtem róla, hogy minden nálam van elindultam ki. Bevágtam magam mögött az ajtó és kettesével szedve a lépcsőfokokat haladtam lefelé. Leértem, már kint voltam az ajtón, de eszembe jutott még valami.

-Elmentem!-ordítottam el magam, majd végleg kiléptem a házból.

A kocsit beindítva kitolattam a garázsból és már úton is voltam. Persze.. nekem is ilyenkor sikerül elkapnom egy reggel dugót. Határozottan mondhatom, hogy egy szerencsétlen idióta vagyok. Ugyan mi mást lehetne rám mondani? Ott van a reggeli borulásom, akkor a késésem és most ez a tömeg is. Nagyon érdekes.. mindenki pont akkor késik el, mikor én. Morgan egy az egyben be fog nyelni keresztben, de ha ez nem lenne elég, még kapok egy sor szidást is. „Nem ismerek még egy olyan embert, aki már az első munkanapján késik. Szedje össze magát Styles!” -és hasonló prédikáció. Idegesen doboltam ujjaimmal a kormányon és néha, jó sofőrhöz méltóan ráfeküdtem a dudára. Lehet csak én vagyok ilyen idegbeteg, türelmetlen, aki nem bírja kivárni a sorát, de ez van. Egy újabb rossz tulajdonság a megannyi mellé a listára. Azt meg pláne nem bírom, ha egy másik ilyen tulajdonságokkal megáldott ember kezd el nekem pattogni. Az a tipikus sofőr, aki azt hiszi ő az utak királya pedig nagyon nem így van. Mindegy is.. inkább hagyjuk az egészet. Gondolataim elterelése céljából elkezdtem összeszedni a mai teendőket, mikor eszembe jutott, hogy nem ittam reggel kávét. A fejemben az a bizonyos kis piros vészjelző lámpa elkezdett villogni: meg fogok halni. Nem azért, mert elfelejtettem reggeli teendőim egyikét, hanem felfogtam a rám váró keserű sorsot. Ihatom a kapitányság pokolian rossz fekete levét. Ez tényleg nem az én napom. 

Lassan, de annál biztosabban érkeztem meg kitűzött célomhoz. Ha két perccel később érkezem parkolóhelyem is elúszik. Mindenképp be kell iktatnom magamnak egy sajátot. Mielőtt kiszálltam volna az autóból vettem egy mély levegőt. Hát itt lennék.. a munkahelyemen. Olyan jó ezt kimondani és belegondolni, hogy azt a dolgot csinálod, amit szeretsz. De ha tovább gondolkodok az élet nagy dolgain valószínű, amilyen gyorsan lett munkám olyan gyorsan nem is lesz. Felkaptam az anyósülésről az aktát és már kint is voltam a kocsimból. Nagy léptekkel közeledtem a bejárati ajtó felé. Mikor beléptem a helyiségbe Parker meglepett arcát pillantottam meg először. Odasétáltam a pulthoz több információ kiderítése érdekében Morgan hollétéről.

-Mi járatban erre Styles?-érdeklődött vidáman. Na, legalább neki jó reggele van..

-Itt dolgozom.-válaszoltam egyszerűen. Mégis mit hitt? Vásárolni jöttem a fánkjaiból.. hát nem.

-Na ne hülyéskedj már! Még csak október 25.-e, messze van még április 1!-nevetett tovább.

-Majdnem vicces voltál!-gúnyolódtam. –Morgan bent van már?-tértem a lényegre.

-Haza se ment.. és ha jól hallottam téged keres. Elmondása szerint nem ismered az órát, drága barátom. Egy kalappal neked! A főnök ma bal lábbal kelt.-óvó szavai hallatán nyeltem egy nagyot és magamban elmondtam egy imát háromszor.

-Köszi!-azzal sarkon fordultam és elindultam a lift felé.

Megnyomtam a hívógombot és most az egyszer örültem neki, hogy késik. Idegesen, zsebre dugott kézzel pillantottam fel a plafonra. A jelzőhang megszólalt és abban a pillanatban ki is nyílt a liftajtó. Már épp be akartam szállni, de megtorpantam. Lehet képzelődtem.. mintha valaki az én nevemet mondta volna. Hátrafordultam, de nem láttam senkit, vagy várjunk csak.. még is. Egy fura kapucnis alak állt az őrs előtt és vigyorogva bámult befelé, majd elsétált. Megráztam a fejem és zavarodottan néztem magam elé. Ez több volt, mint furcsa. Meglehet üldözési mániám van, de lemerem fogadni az a fickó engem bámult. Gondolatmenetemből Parker röhögése zökkentett ki.

-Na mi van Styles? Ennyire megijedtél a főnöktől?-kötekedett.

-Fogd be és inkább egyél fánkot! Addig is csendben vagy!-szűrtem fogaim között és visszatértem eredeti tervemhez miszerint beszállok a liftbe.

Azért annyira hülye nem vagyok, hogy ne tudjam megmondani engem nézet vagy sem. Teljesen lefagytam. Még is ki volt az az ember és mit akart tőlem? A mosolya olyan.. olyan gúnyos volt. Magam elé bámultam. Úgy nézhettem ki, mint aki teljesen máshol van. A szerkezet ahová eddig be voltam zárva újra szabad utat engedett nekem. Kiléptem onnan és újra nekikezdhettem a gondolkodásnak ugyanis gőzöm sincs arról, hogy melyik az én irodám. Keresnem kell egy értelmes személyt, aki útbaigazít és nem Morgan az. A tervemet a lehetetlen küldetés címmel illetném. Reményt vesztve fordultam egy kört saját tengelyem körül valaki ismerős után kutatva. Az iroda sürgött-forgott mindenki tette a dolgát csak én álltam a helyiség közepén, mint egy bábu. Számomra meglehetősen jellegzetes fekete hajú, magas alakkal rendelkező személy suhant el előttem. Először meglepődtem, hogy mit keres ő itt, de aztán nyomába eredtem.

-Hé Stevan!-szóltam régi jó munkatársam után, aki rögtön a hang irányába kapta kíváncsi tekintetét.

-Harry! Hát téged is látni öreg haver?!-mosoly kúszott arcára és széttárt karokkal fogadott.

-Erre fújt a szél.-léptem hozzá közelebb. –Mi a helyzet?-érdeklődtem régi találkozásunkra tekintve.

-Nem sok minden.-húzta el a száját. –De hé! Mit keresel te itt?-összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

-Ó ezek szerint senki nem tud róla. Király! Egyébként csak annyi, hogy itt dolgozom.-feleltem egyszerűen.

-Ezt nem mondod komolyan?-tátott szájjal nézett rám.-Gratulálok haver!-veregette meg a vállam elismerően.

-Köszi! Milyen volt New Yorkban?-zsebre dugott kézzel faggattam tovább Stevet.

-Furcsa.. Más emberek, ismeretlen arcok, más szabályok. De újra itt vagyok és ez a lényeg!-gondterhelt mosoly ült ki az arcára. Látszott rajta, hogy nincs minden rendben.

-Igen, jó újra látni pajti. Véletlenül nem tudod…- nem sikerült mondatom befejezni. Egy morgó hangot hallottam a hátam mögül.

Valahogy úgy éreztem nem lenne tanácsos megfordulnom. Ezt láttam Stev arckifejezéséből is. Egy „sok sikert” pillantást vetett rám, majd röhögve magamra hagyott Morgannel. Felpillantottam a plafonra, elmormogtam az életmentő imám, nyeltem egy nagyot és megfordultam. Próbáltam nyugodt arckifejezést felvenni. Hatalmas mosollyal az arcomon ejtettem ki a szavakat, szinte vicsorítottam.

-Úram! Épp magát kerestem! Meg tudná nekem mondani melyik az én irodám?-tereltem a szót.

-Késet!-szigorú tekintete és mellkasa előtt összekulcsolt kezei mutatták meg nincs menekvésem.-Van rá értelmes indoka?-szegezte nekem a kérdést.

-Egész éjszaka a Hill ügyet néztem át későn keltem, ráadásul még elkaptam a reggeli dugót is.-magyarázkodtam.

-Ne higgye, hogy ennyivel megúszta! Mire jutott az ügyel kapcsolatban?-tudakolózott tovább miközben elindult előre.

-Sok jóra nem.-sóhajtottam és kinyitottam a kezemben szorongatott, kissé gyűrött mappát. Nagyokat lépve értem csak utol az öreget. Őszes haja és szapora járása különböztette meg a többiektől.-Annyit már tudunk, hogy ugyan azt a módszert használja, mint pár éve. A halottak túlnyomó többségben nők. A hullát később valamilyen érdekes szertartás keretei között kínozza tovább. Felfekteti őket egy asztalra, ahol különböző ókori görög írásjeleket használva ír rájuk valami értelmetlen szöveget. Egy szál fekete rózsát a kezükbe helyezve otthagyja áldozatát. Precíz, pontos, ügyel minden részletre, ami nekünk nagy baj.-mondandóm végén mély levegőt vettem, majd becsuktam az iratokat. Minden bizonnyal az irodám előtt álltunk. Tágas, jó színe van,egy picit otthonos is.

-Hát ez tényleg nem sok.. Nekem most rohannom kell! Érezze magát otthon!-hadarta el és már ott sem volt.

-Na akkor lássunk hozzá! Vegyük birtokba a területet! -csaptam össze a tenyereim.

***

*Zoe szemszöge*

Unottan pakolgattam a raktárban, mikor eszembe jutott a mai parti. Hogy őszinte legyek semmi kedvem hozzá. Nincs most bulizós hangulatom. Felültem a sarokban elhelyezett asztalra és kutatni kezdtem a táskámban.

-Megvagy!-kiáltottam fel, amikor kezem közé került a telefonom.

Gyorsan pötyögni kezdtem rajta, megkerestem Harry számát. Egy SMS-t címeztem neki, amiben arra kértem, hogy hívjon fel. Meg kell vele beszélnem ezt a buli dolgot, hátha ugyan úgy van vele, mint én. Elküldtem, majd újra a táskám mélyére süllyesztettem a készüléket. Leugrottam addigi ülésre használt tárgyamról, leporoltam magam és újra dolgomra eredtem. Határozottan mondhatom utálok leltározni. A világon az egyik legborzalmasabb dolog az ébresztő hangjára ébredés után. Kiejtettem a kezemből a kéztörlőt, amiét épp a polcra akartam feltenni, mikor megszólalt a bolt telefonja. Rémisztő és elég hangos zajt tud csapni. 

-Zoe! Tudnál jönni egy percre?-Dan hangja ütötte meg a fülem. Összeráncolt szemöldökkel, de kimentem. Kérdő tekintettel bámultam a fiúra, aki ezt látván elkezdte magyarázni a helyzetet.

-Téged keresnek!-suttogta elemelve a fülétől a kagylót melynek egyik végét jobb kezével befogta. Még mindig meglepődött arcot vágva vettem el a készüléket.

-Igen?-szóltam bele.

-Szerbusz Zoe! Nancy vagyok a szomszédból!-mutatkozott be.-Ne haragudj a zavarásért, de itt van két helyes fiatalember, akik azt állítják, hogy hoztak neked egy nagy csomagot. Haza kellene jönnöd!-fejezte be végül.

-O..Oké. Azonnal indulok. Köszönöm!-azzal visszaadtam a tárgyat munkatársamnak.

-Na? Ki volt az?-érdeklődött.

-Elvileg a szomszédom volt és sürgősen haza kell mennem.-hadartam el, miközben a táskámért igyekeztem a raktárba.

-Minek?-folytatta kíváncsiskodását tovább.

-Két pasas hozott nekem valami csomagot. Ugye nem gond, ha elmegyek? Húsz perc múlva visszajövök.-reménykedve néztem Danre, aki mintha hezitált volna egy percre, de utána beleegyezett.

-Majd jövök!-köszöntem el tőle és már rohantam is.

Egész idő alatt azon kattogott az agyam, hogy vajon mi lehet az. Volt egy sejtésem, de nem mernék mérget venni rá. A sarkon fordultam be, mikor megpillantottam a házam előtt egy nagy autót és a két fickót előtte. Odaérve hozzájuk felismertem az egyiket. Már találkoztam vele. Ő volt a költöztető, aki segített bepakolni mindent.

-Jónapot! Miben segíthetek?-kérdeztem udvariasan.

-Önnek is! Az édesapja szólt nekünk, hogy valami még otthon maradt így hát elhoztuk.-ismertette velem a rövid útmutatót. Nem emlékszem semmi olyan fontos tárgyamra, amit otthon hagytam volna.

-Értem. Pontosan mi is az?-kicsit furcsán nézett rám a férfi értelmetlen kérdésem miatt.

-A zongoráját hoztuk el. Bevihetnénk?

Bólintottam. Nem gondoltam volna, hogy apa elküldi nekem nagyapa zongoráját. Imádta ezt a hangszer pont úgy, mint én. Ezért sem gondoltam volna ezt. Mosolyogva nyitottam ki a lakásom ajtaját. Előre engedtem a két cipekedő segítőmet. Nem könnyű egy igaz régi, de gyönyörű állapotban lévő zongorát bevinni.

-Köszönöm!-hálálkodtam, miközben kifizettem a munkájukat.

Még mindig levakarhatatlan mosoly ült az arcomon. Kerítettem egy széket, amit leraktam a hangszer elé. Felnyitottam a tetejét és játszani kezdtem egy dallamot. Ez a világ tele van összetört dolgokkal: összetört szívekkel és kerékbe tört ígéretekkel, megtört emberekkel. De egy valami mindig ott van melletted. Bármikor képes felvidítani, feledtetni rossz emlékeket. Ez a nagyszerű dolog a zene. Semmi más nem képes olyan hatást kifejteni rám, mint ez a csodálatos jelenség. Csak játszottam és élveztem az egész dolgot. Gyönyörű dallam járta át a fülem, amely teljes hipnózisba taszított. Lehunyt szemekkel engedtem, hogy a kezem szabadon szántson végig a billentyűkön. Túlságosan belemerültem cselekedetembe. Rémülten pattantak ki addig csukva tartott szemeim. Óvatosan lezártam a zongora tetejét és kapkodva rohantam vissza a munkahelyemre. Még van 2 órám a műszak végéig, csak kibírom.

***

*Harry szemszöge*

Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy sokáig maradjak egyhelyben. Fel s alá járkáltam az irodámban. Bosszantott a dolog, miszerint nem találok semmi különösebb dolgot a Hill üggyel kapcsolatban. A telefonom rezegni kezdett. Kikutattam azt a zsebem fogságából és érdeklődve figyeltem a kijelzőt. Meglepődtem a feladó nevét olvasva, de mégis megmosolyogtatott. Zoe írt a buli miatt.

-Basszus! Teljesen kiment a fejemből!-csaptam homlokon magam. Ha itt végeztem muszáj elmennem hozzá. Megígértem neki, hogy elviszem és szeretném be is tartani. Még pár óra és újra szabad vagyok…