4.fejezet

Sziasztok!:) Mint mondtam a rész nem biztos, hogy hétvégén jön. Az ok egyszerű. Megírtam most, mert hétvégén nem érek majd rá. Hosszú résszel szolgálok nektek, ami remélem elnyeri tetszéseteket és kicsit több értékelést kapok mint az előző fejezethez :( Szeretném megköszönni a több mint 600 oldalmegtekintést és az immár 3 tagot. Köszönöm :) Jó olvasást xx

Kíváncsi tekintettel követtem Harry mozdulatait, amint megkerüli az autót. Hangos ajtócsapódás jelezte, hogy ő is beült. Valószínűleg túlságosan el voltam foglalva a bámulásával, mikor harmadjára is meglengette előttem a kezét és kérdezett valamit. Mosolygós arcával találtam szemben magam, mire feleszméltem. Nem tudom mi üthetett belém. Talán a kíváncsiság fogott el annyira, hogy jobban tanulmányozzam Harryt.

-Bocsi nem figyeltem. Mit is kérdeztél?-hosszas hallgatás után rájöttem, hogy jó lenne mondani valamit.

-Azt látom.-mondta egy hatalmas mosollyal az arcán.- Csak annyit kérdeztem, hogy merre szeretnél menni?

-Ja. Még nem voltam itt azelőtt. Mindenre kíváncsi vagyok.

-Rendben. Először hazamegyünk még, aztán mehetünk. Jó lesz így?

Bólintottam. Tisztáztam magamban a fennálló helyzetet. Harry úgy tervezi, hogy először még hazamegy és gondolom nekem is vele kell tartanom. Még nem voltam a házában és érdekelt, hogy vajon milyen lehet egy pasi lakása. Főleg, hogy Harryéről van szó. Az anyukája azt is elmesélte nekem idézem: „A rend és az én kicsi fiam nem éppen a legjobb barátok.” Roppant aranyosnak tartottam ezt a kijelentését. Kathy úgy beszélt Harryről, mintha még mindig 5 éves lenne. Idétlen mosoly ült ki az arcomra az emlékek hatására. Próbáltam minél hamarabb levakarni, hogy Harry még véletlenül se sejtsen meg semmit. Jobbnak láttam ezt a mondatot a „kicsi fiú” előtt nem megemlíteni. De mint mindig most is kíváncsi lettem volna a reakciójára. Arca elpirul és próbálja magát nem kellemetlenül érezni. Talán majd egyszer erre is sort kerítek. Ismét elvesztem gondolataim tömegében. Egész autóút alatt nem figyeltem semmire csak bénán mosolyogtam magamnak. Már csak arra lettem figyelmes, hogy lassítunk, majd Harry leállított a motort. Egy takaros, szép kerttel rendelkező ház tárult elém. Fehér kerítés, az utat a házig kövek mutatták. A kertben állt egy hatalmas fa, ami elég öreg lehetett már. Volt egy teraszféleség, ahová lépcső vezetett fel. Nagyon tetszett az egész. Megfigyelésem folytattam volna tovább, de egy mély nevetés megzavarta tervem. Kérdő tekintettel fordítottam a fejem a hang irányába.

-Nem akarsz kiszállni? Bent is folytathatod a bámészkodást.-nevetett tovább.

Már ott tartottam, hogy jól vállba vágom, de úgy döntöttem nem teszem. Most az egyszer kegyelmezek, de legközelebb elmesélem a rettentő jó barátságát a renddel. Megnézem akkor hogy fog nevetni. Inkább kiszálltam a kocsiból és megvártam, míg Harry is úgy tesz.  Jobbnak láttam, ha ő megy elől. A kertkapunál maga elé engedett. Udvarias volt. Gyorsan változtattam a helyzeten és félreálltam, míg újra előre megy. Követtem egészen az ajtóig. Mikor kinyitotta azt megtorpantam. Nem voltam biztos a következő léptemben. Tétován igaz, de elindultam. Meglepődötten szembesültem az óriási renddel, ami bent uralkodott. Teljesen az ellenkező látvány fogadott, mint amit megalkottam a fejemben. Még pár lépést előre mentem, hogy Harry be tudja zárni az ajtót mögöttem. Tekintetem ide-oda cikázott, hogy jobban fel tudjam mérni a terepet. A nagy renden kívül nem volt semmi különösebb dolog. A ház belseje hasonló volt az enyémhez. Annyi a különbség, hogy a nappali nincs összekötve az étkezővel. Harry eltűnt az emeleten így lehetőségem nyílt körülnézni. A nappaliban hatalmas tv, kanapé és mindenféle fiús játékok. Xbox és hasonlók. A sarokban elhelyezett babzsákfotel külön elnyerte a tetszésem. Mindig is akartam magamnak egy olyan kényelmes dolgot, mint az. A következő dolog, ami megragadta a figyelmemet az a kandalló, és ami rajta volt. Régi családi fotók. Emlékek a közel s a régmúltból. Kezembe vettem az egyik képet, amin Kathy és Harry volt. Mosolyogtam a látottakon. Elég vicces volt Kathy két szamárfüllel, amit az édes kis fiacskája varázsolt neki. Boldognak tűntek és ezt jó volt látni. Egyvalamit azért furcsálltam. Valaki hiányzott a képekről. Harry apukája sehol nem szerepel. Vajon hol lehet most? Vagy mi történt vele, amiért egyik családi fotón sem tűnik fel? A mókás kép még mindig a kezemben volt.

-Tetszik?

Annyira meglepődtem az ismerős hang hallatán, hogy a képet majdnem sikerült elejtenem, de az utolsó pillanatban megmentettem és gyorsan visszaraktam eredeti helyére. Igyekeztem minél hamarabb megfordulni. Amint sikerült beleütköztem Harrybe. Teljesen mögöttem állt kitudja mióta és én még észre se vettem. Gondolatban szidtam magam, hogy hogy lehetek ekkora idióta.. Kikerekedett szemekkel, levegőt visszafojtva bámultam fel a magas alakra.

-É..Én csak.-dadogtam.

Zavarodottságom megmosolyogtatta Harryt. Nem szólt semmit csak intett, hogy menjek. Szapora léptekkel indultam utána. Miután kiléptem az ajtón meg sem álltam a kocsiig. Beszálltam és ott vártam, míg Harry becsukja az ajtót. Várakozás közben eszembe jutott, hogy Kathyvel nem is találkoztam. Vajon hol van? Lehet visszament Londonba? Majd rákérdezek. Annyi kérdésem van, hogy fogalmam sincs, melyikkel kezdjem. Kell egy megfelelő időpont, mikor elkezdem ostromolni Harryt. Időközben megérkezett idegenvezetőm és el is indultunk. Az ablakon bámultam kifelé. Felmértem a környéket..

***

Az autó lassított, a motor megállt. Egy ismeretlen környék, ami csak számomra az. Egy gyönyörű park és egy hosszú sétálóutca. Délután fél hat lehetett. Sötétedett, de nem bántam. Egész jó hangulatot csinálnak ilyenkor az utcai lámpák. Ahhoz képest, hogy reggel milyen borzalmas idő volt most elég kellemes. Az út csendesen telt. Pár szót váltottunk a napunkról, de semmi egyéb.

Kipattantam a kocsiból. Vártam, hogy Harry is kövessen és elkezdje az idegenvezetést. Kiszállt ő is, majd megnyomott egy gombot a slusszkulcson, ami lecsukta az autót. Mellém lépett, tartotta a karját, hogy karoljak belé. Habozva, de elfogadtam. Elindultunk a sétálóutcán. Itt az idő a kérdezősködésre. Szám önálló életre kelt és már ömlött is belőle a rengeteg kérdés..

-Harry, miért ide jöttünk?-tettem fel az első, de nem utolsó kérdésem.

-A városnak ez a része a legszebb ilyenkor.-hagyott egy kis szünetet majd folytatta. -A fények, a tömeg, a kirakatok és úgy minden. Úgy gondoltam ezt lenne érdemes megnézni először.

-Értem. Igazán szép.-helyeseltem.- Amúgy hol van anyukád?

Irtó idegesítő és kibírhatatlan lehetek ilyenkor. Csak jönnek és jönnek egymás után a hülyébbnél-hülyébb kérdéseim. Olyat is kérdezek, amihez valójában semmi közöm nem lenne. Harry felnevetett. Talán rajtam, talán a kérdésemen, de az is lehet, hogy mindkettőn.

-Valószínűleg Lana elvitte valahová. Vagy vásárolni, vagy csak teázgatnak otthon. Lana és anya nagyon jó barátnők. Ha ketten összekerülnek képesek négy óra hosszán keresztül pletykálni.-nevetve mesélte el nekem anyukája és Lana kapcsolatát. Én is csak mosolyogni tudtam rajta.

-Anyukád roppant kedves nő. És nem pletykás, ne sértegesd.-böktem vállba. -Sőt! Volt olyan rendes, hogy elmesélte nekem a te rettentő jó kapcsolatodat a renddel.

-Ohh édes jó Istenem. Már csak ez hiányzott!-temette tenyerébe az arcát. –Mondd, hogy többet nem mesélt, könyörgöm nyugtass meg!-aggodalommal teli szemekkel meredt rám.

Azt terveztem, hogy később sütöm el ezt a fegyverem, de nem bírtam magamban tartani. Jó volt ilyen helyzetben látni Harryt. Zavarban volt, gondolom a kínos emlékek miatt, amikről sajnos sokat nem tudok.

-Miért? Kellett volna? Avass be légyszi!-kérleltem, hátha ki tudok szedni még valamit belőle.

-Ezek szerint nem. Hála az égnek! Még csak az kéne, hogy többet is megtudj. Idővel Zoe, idővel!-mosolygott.

A lehető legdurcásabb arcomat vettem magamra. Szerettem volna még kínosabb részleteket is megtudni, de Harry nem volt hajlandó tovább égetni magát. Nem csodálom. A helyében én sem mesélnék semmi cikis dolgot a gyerekkoromban történtekről. Lassan sétáltunk az emberek között a hosszú úton. Beszélgettünk szinte mindenről. Azt is megtudtam, hogy Harry kiskorában rajongott a békákért az anyukája viszont kevésbé szívlelte a kis jószágokat. De miután megnézett egy filmet, amiben valami furcsa dolgot tettek a kis teremtményekkel, ő is felhagyott a szeretetükkel. Kathy legnagyobb örömére. Felnevettem a történeteken. Jól szórakoztam minden apró csínyen, amit Harry követett el édesanyjával szemben.

-Most te jössz! Mi van a te családoddal? Én már mindent elmondtam, rajtad a sor.-bökött oldalba Harry.

Na igen. A nem várt kérdés. Mindent el akartam mondani csak ezt nem. Miért kellett megkérdeznie? Most megint előtörnek a rossz emlékek és ahogy magamat ismerem biztos sírni fogok. Hosszas hallgatásom kínossá tette a helyzetet úgyhogy gyorsan megszólaltam.

-Nem akarok megint sírni.-suttogtam alig hallhatóan, majd vettem egy mély levegőt és belekezdtem.-Eddig apával éltem, de elköltöztem ide. Elvégeztem az iskolát és jobbnak láttam eljönni onnan. Túl sok minden történt ott, amit el akarok felejteni.-sóhajtottam és lehajtottam a fejem. A cipőm orra érdekesnek tűnt. Direkt nem tértem ki anyára.

-És anyukád?

És igen! Szuper! Szándékosan kihagytam, de persze, hogy rá kell kérdezni. Semmi szükségem nincs a sajnálatra. Akinek eddig elmeséltem a történetet vagy nem érdekelte vagy sajnálkozott rajtam. „Annyira sajnálom. Biztos nehéz lehetett anya nélkül felnőnöd” és a többi idióta sajnálat.

-A..Az anyukám..-dadogtam. Ez legalább megy nekem.

Harry megállt így engem is arra kényszerített, hogy ne mozduljak sehová. Teljesen felém fordult és kíváncsian fürkészte az arcom. Tekintete azt sugallta, hogy tényleg érdekli mi történt és megérti, ha nem akarom elmondani. Magam sem értem miért, de beszélni kezdtem. Úgy éreztem, hogy megbízhatok benne.

-Meghalt.-hajtottam le a fejem. Éreztem, hogy pár könnycsepp ki fog szabadulni a szemből, de folytattam.  –Hét éves voltam, mikor autóbalesetet szenvedett egy részeg sofőr hibájából. Bezzeg az a rohadék megúszta könnyebb sérülésekkel.-dühöngtem.

Felemeltem a fejem. Vártam Harry reakcióját. Aggodalommal teli szemekkel nézett rám. Arra számítottam, hogy majd elkezdi mondani: „Jaj te szegény” így úgy amúgy. De tévedtem. Még nagyobb meglepetés ért, mikor nem mondott semmit, helyette szorosan megölelt. El sem tudom mondani mennyire jól esett.  Gondolkodás nélkül visszaöleltem. A hócipőm tele volt a sajnálkozással, ami nem engedte, hogy továbblépjek.

-Ne haragudj, hogy ezt tettem.-motyogta a kabátomba.

-Nem tudhattad.-nyugtattam meg hisz’ tényleg fogalma se volt róla milyen sebeket érint meg ezzel.

Nem szerettem volna tovább erről beszélni, ezért most én karoltam meg Harryt és indultam előre. Látszólag nem értette hirtelen cselekedetem, de jobbnak látta, ha nem teszi szóvá. Hálás voltam érte.

Ki tudja meddig sétálhattunk céltalanul az utcán. Megint visszatért az a hangulat, ami azelőtt volt, hogy Harry feltette a kérdést, amitől fájdalmas emlékek törtek rám. Újra nevetgéltünk, beszélgettünk egymással. Érdekelte, hogy milyen voltam általános suliban. Csendesnek, visszahúzódónak gondolt, aztán mikor elmeséltem neki, hogy mit csináltam Miss Peterson székével csak nevetett. Miss Peterson azaz Miss Röfi a matektanárom volt. Utált engem, ahogy én is őt. Szeretetem kifejezéséül beragasztóztam a székét. Mindenki jól szórakozott rajta, ahogy én is. Végül nem buktam le. Ráfogtuk az évfolyamtársainkra. Igen, azért beszélek többes számban, mert drága barátnőmmel követtük el ezt a gonosz tettet. Akkoriban Liz volt a legjobb barátnőm, de mostanra azt se tudom hol van. Mindegy is. Hosszú történet. Gondolatmenetemből Harry szavai rántottak vissza.

-És ismersz már valakit?-kérdezte miközben a kocsihoz igyekeztünk visszafelé.

-Rajtatok és Danéken kívül senkit. Nem nagyon volt még alkalmam elmenni sehová.-magyaráztam.

-Dan a kis macskajancsi.. –puffogott. -Mindegy. Pénteken lesz egy buli. Ha gondolod bemutatlak pár embernek. Benne vagy?- csillogó, reménnyel teli szemekkel nézett rám.

Mondandója első része nagyon megütötte a fülem. Eddig is világos volt számomra, hogy nem kedvelik egymást és most itt a remek alkalom, hogy rákérdezzek miért van ez. A buli ötlete tetszett. Jó lesz új emberekkel megismerkedni.

-A buliban benne vagyok. Harry, miért nem kedvelitek egymás Dannel?-feltettem a kérdést, ami már régóta fúrta az oldalam.

Megálltam. Vártam Harry válaszát. Nem voltam hajlandó addig tovább menni, míg el nem magyarázza az egészet.

-Hosszú történet. De ha nagyon össze akarom foglalni, akkor így hangzana: Olyasmit akarnak rám fogni, amihez semmi közöm. Hála Dannak.-a hangjában érezhető volt az a tipikus ellenszenv, amit már tapasztaltam párszor.

Annyiban hagytam a dolgot. De korántsem lesz így. Ki fogom szedni belőle a teljes igazságot. Hajlandó voltam megmozdulni és tovább folytatni elkezdett utunkat a kocsiig. Mikor megérkeztünk Harry kinyitotta nekem az ajtót. Beszálltam, bekapcsoltam a biztonsági övet és vártam, hogy elinduljunk.

***

-Köszönöm.-mondtam, mikor Harry leparkolt a házam előtt.

-Ugyan mit? Ha valamire még szükséged van, vagy nem szeretnél eltévedni csak hívd Harry idegenvezető irodáját.-kuncogott kijelentésén.

-Rendben, úgy lesz.-válaszoltam én is nevetve.

-Akkor pénteken hétre itt vagyok érted. Oké?

-Jó. Pénteken találkozunk. Szia Harry.-köszöntem el tőle két puszival.

Megvártam, míg az autó elhajt, majd bementem a házba. Egyenesen a szobámba vettem az irányt. A táskám ledobtam az ágyamra. Mentem lezuhanyozni, hajat mosni és a többi szokásos teendőt elvégezni. A hajamat törölgetve sétáltam ki a fürdőből mikor kész lettem mindennel. Arra lettem figyelmes, hogy a táskámban, ami még mindig az ágyon hevert rezegni kezd valami. A telefonom! SMS-t kaptam. Kíváncsian kutattam a telefonom után, hogy megnézzem az üzenetet, amit kaptam…