11.fejezet

Sziasztok! :) Megérkeztem és velem együtt az új rész is. Szeretném köszönteni az új tagokat, örülök nektek :) Mint látjátok az oldal új kinézetet kapott. A fejléc saját munkám. Szerintetek milyen lett? Ami még változni fog az a blogger nevem, de az okra most nem térnék ki. Ezentúl Mimi Ross néven "éldegélek tovább" a blogger világban. A Mimi a valódi nevem egyik kevésbé ismert becézési változata. A Ross pedig csak úgy jött. :D Na szóval nem állt szándékomban sokat beszélni /írni/ mégis sikerült. Még valami: köszönet azoknak, akik támogatnak bármiféle visszajelzéssel. Nélkületek nem biztos, hogy ilyen kitartó lennék. Jó olvasást x

*Harry szemszöge*

Megnyugodott a lelkem. Igaz nem teljesen, hisz’ Turner még mindig szabadon mászkál, de legalább Zoe biztonságban van nálam. Nem akartam neki elmondani ezt az egészet, mégis kiszedte belőlem. Azt hiszem megrémisztettem vele. Furcsán viselkedik, és ez aggaszt engem. Sokkot kapott, nyilvánvalóan fél is, ezért jobb lesz, ha odafigyelek rá. Egy darabig biztos nálam marad. Így is nagy veszélynek tettem ki akaratom ellenére. Szörnyű ember vagyok már csak a múltam miatt is. Egyszerűen nem hiszem el, hogy sikerült őt is belekevernem. Ez volt az utolsó dolog, amit szerettem volna…

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok közepette sétáltam felfelé a lépcsőn Zoeval a nyomomban. „Hosszas” vita után eldöntöttük, hogy ő alszik az ágyamban, engem pedig száműzünk a kanapéra. Nem nagyon akart belemenni, de nem volt más választása. A szobába érve a szekrényhez léptem és rögtön kutatni kezdtem benne. Kivettem egy pólót, mellé egy melegítő nadrágot. Ezeket a székre helyeztem és megfordultam. Rövid útbaigazítást adtam vendégemnek, aki időközben az ágyam puhaságát tesztelte. Az ajtófélfának dőlve, mosolyogva figyeltem a cselekedeteit. Amint észrevett, rögtön abba hagyta és elmosolyodott. Láttam rajta, hogy valami nagyon fúrja az oldalát, de habozik kimondani. Vártam egy kicsit, hátha megszólal, aztán sarkon fordultam és elindultam az ajtó felé.

-Harry?-félénk, halk hangján utánam szólt. Válaszul csak hátranéztem és kíváncsian fürkésztem az arcát folytatás reményében.

-Öhm…-idegesen vakargatta tarkóját, majd mély levegőt vett és folytatta.-Nem lenne jobb, ha itt maradnál?-sütötte le szemeit.

-Zoe, ezt már megbeszéltük. Nem szeretném, ha a kanapén…

-Nem úgy értettem.-vágott közbe. Gőzöm sem volt hova akar ezzel kilyukadni. Teljesen felé fordultam és továbbra is értetlen arccal bámultam rá.

-Úgy értettem, hogy mi lenne, ha itt maradnál? Úgy is kétszemélyes ez az izé.-mutogatott az ágyamra fülig elvörösödve. Zavarában mosolygott és lehet gonosz leszek, de ez tetszett.

-Azt szeretnéd, ha veled aludnék?-kérdeztem meg mosolyogva a nyilvánvalót ezzel elérve, hogy még jobban zavarban legyen.

-Nem..-mondta kipirult arccal hosszasan elnyújtva a szót.-Pizzát akarok enni és csajos dolgokról beszélgetni.-csöpögött a hangja az iróniától. Mellkasa előtt összefont karokkal felállt az ágyról, majd a székhez lépett, ahol a kiválasztott ruhadarabok voltak. Felkapta őket és berohant a fürdőbe.

Egy idióta mosollyal az arcomon néztem végig dühös cselekedeteit. Sikerült rendesen felidegesítenem pimasz viselkedésemmel. Biztosra veszem, hogy egy utolsó seggfejnek tart. Ha jól értettem mindent, márpedig igenis jól értettem, Zoe az előbb kért meg arra, hogy aludjak vele. Vagyis nem pontosan vele, inkább mellette. Értetlenül és lefagyva álltam a szoba közepén…

*Zoe szemszöge*

Idegesen a ruhák után nyúltam, amiket még Harry rakott ki régebben. Szorosan a mellkasomhoz szorítva vonultam át a fürdőbe. Oda beérve rögtön a mosdó elé léptem. Kezeimmel serősen markoltam két oldalát, teljes súlyommal rátámaszkodtam és szépen lassan kiengedtem az addig tüdőmben tartott levegőt. Felemeltem a fejem és belenéztem a tükörbe. Barna hajam kissé kócosan keretezte kipirult arcom, ami még inkább látszott a fehér felsőm miatt. Nem tudom mi üthetett belém. Totál kellemetlen helyzetbe hoztam magam és ezt Harry tökéletesen ki is használta. Abban a pillanatban nagyon jó ötletnek tűnt feltenni neki azt a kérdést. Nem gondoltam a következményekre sem arra, hogy mit fog rólam gondolni. Akkora idióta vagyok… Megnyitottam a csapot. Kezemet párszor végighúztam a csordogáló víz alatt a megfelelő hőmérséklet beállítása érdekében. Nedves tenyeremmel megdörzsöltem lángoló arcomat. Miután kellőképp lenyugodtam és visszanyertem normális színemet, folytattam eredeti tervemet. Biztonság kedvéért az ajtót kulcsra zártam magam után. Leöltöztem és beálltam a zuhany alá, amit tíz perc vízpocsékolás után meguntam. Magamra kapkodtam a számomra kiválasztott ruhákat, majd hajamat törölgetve sétáltam át a szobába. Meglepődtem, mikor Harry kíváncsi tekintetével találtam szemben magam. Az íróasztal előtti széken ült. Egy gyors pillantást vetettem rá, de a továbbiakban igyekeztem kerülni a tekintetét. Kezével a fejét támasztotta és mosolygott. Nem törődve vele elkezdtem ágyazni.

-Miért?-szólalt meg öt perc hallgatás után.

-Mit miért?-kérdeztem vissza. Ötletem sem volt miről beszélhetett.

-Miért szeretnéd, hogy itt maradjak?-felállt a székről és elkezdett felém közelíteni. Zuhanyzás közben erre a kérdésre megtaláltam a választ, úgyhogy egyszerű volt megadnom.

-Talán azért, mert még félek… még nem sikerült feldolgoznom ezt az egészet. Ilyen egyszerű!-emeltem fel a kezem, majd egy egyszerű mozdulattal kikerültem, ezzel megakadályozva, hogy még közelebb jöjjön. Lehajtott fejjel haladtam el mellette, de megragadta a csuklóm és nem engedett további utamra. Szembe állított magával és zöld szemeit egyenesen az enyémekbe vezette.

-Nincs okod félni… de ennek ellenére elfogadom az ajánlatot. Gondolom, nem szeretnél egy szagos alvótársat, ezért elmegyek fürödni. -azzal sarkon fordult és elsétált.

Nincs okom félni? Szerintem ezt ő sem gondolta komolyan. Még jó, hogy van okom félni, hisz’ egy gyilkos tört az életemre. Teljes öntudatlan állapotban álltam az ágy mellett és meredtem magam elé. Lesokkolt Harry mondata, cselekedete. Ő lett volna az utolsó ember, akitől valaha is megijedek, de úgy látszik tévedtem. Őszintén szólva elég félelmetes volt, ahogy velem szemben állt és nézett rám. A hideg futkosott a hátamon. Egészen más embert láttam magam előtt, mint akit megismertem. Talán nincs okom félni tőle. Elvégre azért vagyok itt, hogy megvédjen és én bízok benne… azt hiszem.

Befeküdtem az ágyba és nagyon reméltem sikerül addigra elaludnom, mire Harry visszajön. Lecsuktam a szemem és vártam. Eléggé kimerült voltam ahhoz, hogy hamar elragadjon az álmok világa. Már csak az ágy süppedését éreztem magam mellett, aztán végleg elaludtam.

***

Mint már régebben említettem borzalmas reggeleim szoktak lenni, és ez most sem volt másképp. Nyöszörögve húztam a takarót a fejem fölé, ám az nem akart engedelmeskedni. Valami megakadályozta és makacsul kötötte az anyagot az ágyhoz. Nem engedtem olyan könnyen. Még mindig csukott szemmel cibáltam magam felé, mikor valaki megragadta a bokám és kegyetlenül megcsikizte a talpam. Kipattantak a szemeim, torkomból akaratom ellenére egy sikoly szökött ki. Rettenetesen „allergiás” vagyok az ilyesfajta cselekedetekre. Válaszul a kellemetlen tettre, Harryhez vágtam egy párnát és megillettem egy „Te marha!” jelzővel. Amilyen gyorsan csak tudtam felhúztam a lábaimat, ezzel megelőzve az újabb támadást.

-Neked is jó reggelt és én is szeretlek!-mosolygott rám kissé durcásan. 

Értettem a célzását, de  eszem ágában sincs bocsánatot kérni. Valljuk be, ez reggeli ébresztőnek elég csúnya volt. Kérdő arckifejezésemet látván beszélni kezdett. Kérdő? Inkább nevezném egy „mégis mi a francért keltettél fel hajnalok-hajnalán” arcnak…ebbe most ne menjünk bele.

-El kell mennem egy órára itthonról. Megleszel?-kérdezte, de én jobban el voltam foglalva a szája sarkában ékeskedő apró fogkrém folttal, mint magával a kérdéssel. Hangosan és nem épp nőiesen elkezdtem kacagni. Kölcsönös nevetés helyett egy rémült arccal találtam szemben magam.

-Most meg mi van?-ráncolta össze szemöldökét.

-Van… van valami a szádon.-mutogattam össze-vissza vihogva. Mostanra le merem fogadni, hogy bolondnak könyvelt el.

-Akkor rád vár a feladat.-mondta, majd közelebb ült hozzám. Egy pillanat alatt abbahagytam a minősíthetetlen nevetésem és társultam hozzá a szemöldökráncolásban.

-Miféle feladat?-hökkentem meg.

-Miféle feladat? Miféle feladat?-ismételgette hitetlenül előző kérdésem.-Le kell szedned.-pimasz mosolya arra késztetett, hogy megüssem, de inkább visszafogtam.

-Én ugyan nem!-makacsoltam meg magam, majd karjaimat összekulcsolva ragaszkodtam addigi helyemhez.

-Nem?-a meglepődöttség és egy gonosz mosoly játszott az arcán.-Rossz válasz édesem!-azzal játszi könnyedséggel felkapott és a vállára fektetett.

-Tegyél le!-tiltakoztam. 

Minden fegyveremet bevetettem annak érdekében, hogy újra a talajon legyek. Püföltem a hátát, húzgáltam a haját, sőt még a vállharapás is megfordult a fejemben, de azt elvetettem. Utunk a fürdőszobába vezetett. Harry megállt a zuhanyzó előtt, engem pedig egyenesen a fülkébe rakott. Csak akkor esett le valójában mire is készül. Eszeveszett menekülésbe kezdtem volna, ha drága barátom magas alakjával nem állja el az egész kiutat. Pimasz mosolya töretlen volt és egyre inkább erősödött, mikor megpillantotta rémült arcom.

-Hideg, forró vagy langyos?-csípőre tett kézzel tűnődött előző kérdésén. Van egy olyan érzésem nem kíváncsi a válaszomra.

-Jól van leszedem, csak engedj szabadon.-adtam meg magam, de eszem ágában sem volt megtenni. Harry egyetlen baja az, hogy túl könnyen elhisz nekem mindent. Amint elállt az útból gondolkodás nélkül nevetve futásnak eredtem. Nem volt kedvem megvárni a reakcióját, ezért rácsaptam a fürdőszobaajtót.

-Ti nők!-sóhajtott fel elég hangosan, olyannyira, hogy még a szobában is hallottam. Az ágyon ülve vártam „büntetésem”.

-Gonosz vagy!-mormogtam miközben leült mellém.-Lenne egy kis dolgom. Itt hagyhatlak?-kérdő tekintettel fordult felém.

-Harry! Nem vagyok már gyerek.-nyafogtam.-Megleszek egyedül is, menj csak!-küldtem felé egy biztató mosolyt.

-Rendben. De fel ne gyújtsd a házat!-gúnyolódott, majd mielőtt még hozzávághattam volna egy párnát, kilépet a szobából. 

A bejárati ajtó hangos csapódása jelezte számomra: egyedül maradtam a hatalmas lakásban. Hosszas gondolkozásba kezdtem valami elfoglaltság kutatása érdekében. A világosbarna falak bámulása egy idő után unalmasnak bizonyult. Felálltam kényelmes ülőhelyzetemből és elindultam feltérképezni a házat. Lassan sétáltam végig a folyosón, mely’ a lépcsőnél ért véget. Utam során jobban szemügyre vettem a falon lógó festményeket. Az egyik előtt megálltam. Összefüggéstelen alakzatok voltak egymásra festve ízléstelen színekben. Szemöldök ráncolva próbáltam rájönni, hogy mégis mi lehet az, de minden próbálkozásom ellenére sem sikerült. Sétám tovább folytatva elértem a lépcsőhöz, amikor hangokat hallottam. Pontosabban a zár kattanását és a nyikorgó ajtó nyílását. Egy dologban biztos voltam: nem Harry az. Lassan, óvatos léptekkel indultam le a földszintre. Persze, hogy annak az átkozott lépcsőnek is most kellett recsegnie. Minden egyes mozdulatomnál furcsábbnál-furcsább hangokat adott ki. Remélem, észrevétlenül leosontam és tovább igyekeztem a hang forrása után. A konyha felől jött. Eszembe jutott mi van, ha egy éhes mosómedve tört be, de ezt képtelenségnek tartottam. A következő gondolat, ami villámcsapásként vágott fejbe az az, hogy szükségem van valami fegyverre. Egy csinos kis vázára esett a választásom. Nem áll szándékomban használni, csak ha nagyon muszáj. Lopakodva közelítettem meg a konyhaajtót, majd bekukucskáltam rajta. Félelem fogott el, ahogy megpillantottam a magas alakot és a jellegzetes keresztes bőrdzsekijét. Minden addig összegyűjtött bátorságom elszállt. Mégis csak kell tennem valamit. A legutóbbi találkozásunkkor a fickó, akinek még mindig nem tudom a nevét, azt mondta, hogy tervei vannak velem. Tehát nagyon remélem eszébe se jutna kinyírni. Most vagy soha Zoe. Előbújtam addigi rejtekhelyemről és a vázát magasba tartva megszólaltam.

-Mit akarsz már megint?-hangom egyáltalán nem hasonlított az elképelésemben megalkotottra.

-Csak nem felismertél drágaságom?-gúnyos hanglejtése miatt abban a pillanatban képes lettem volna kettétörni a fején a vázát, de tartogattam későbbre. 

-Ilyen rohadékokat nehéz elfelejteni.-vágtam vissza bár lehet nem kellett volna. Az eddig háttal álló pasas lassan meg akart fordulni.

-Meg ne próbálj megfordulni!-határozott hangot próbáltam kicsikarni magamból reménytelenül. 

Ami egyszer nem sikerült, az soha nem is fog. „Vendégem” jóízűen felnevetett, majd semmibe véve utasításomat fordult tovább. Elkezdett közelíteni felém, amit tágra nyílt szemekkel figyeltem. Mivel világos volt és a kapucni sem akadályozott meg semmiben, rálátást nyertem az arcára. Sebhelyekkel és apró vágásokkal képzeltem el, de csalódnom kellett. Karcolás nélküli bőre még inkább megrémített. A vázát még mindig a magasba tartottam.

-Visszatérve előző kérdésedre…-megállt előttem és fekete szemeit az enyémekbe szegezte. Tűrtem tekintetét. Nem szabad félnem tőle.-…üzenetet hoztam.-fejezte be elkezdett mondatát. Értetlenül álltam a dolgok előtt. Lövésem sem volt, hogy miről beszélhetett.

-Miféle üzenetet?-remegő hangom csak rontott a helyzetemen.

-Te leszel az én közvetítőm, édesem.-suttogása hatására a hideg futkosott a hátamon. Undorodó fejet vághattam becézgetéseire. Legszívesebben pofon nyomtam volna.

-Egy üzenetet fogsz átadni Harrynek…