1.fejezet

Sziasztok!:) Örülök neki, hogy elnyerte tetszéseteket a blog prológusa. Kaptam visszajelzéseket, amit szeretnék megköszönni. Mivel látom érdekel titeket a történet ezért elhoztam az első fejezetet. Megpróbáltam hosszú részt írni. Remélem sikerült és ezután is látogatni fogjátok a blogot. Amit még szeretnék megköszönni az a több, mint 100 oldalmegtekintés és az 1 új tag. Köszönöm :) Borzasztó nagy örömöt okoztok ezzel nekem. :) Na de nem is "tépem tovább a szám" itt a sztori. Jó olvasást :)

*Zoe szemszöge*

Unalmasabbnál unalmasabb óráim lassan teltek. Pár könyvet átlapoztam, de egyik se tűnt olyan érdekesnek, hogy elolvassam. Ültem és a vonat ablakán bámultam kifelé a mellettünk elsuhanó tájra. Az erdőket néha füves puszta hol pedig egy-egy kisebb város váltotta. Mivel a könyvek és a zenehallgatás is unalmasnak bizonyult, az alvás mellett döntöttem. Abban reménykedtem, hogy hosszú utam hamarabb eltelik egy kis alvással. Emlékszem valamelyik táskámba tettem egy nyakpárna szerűséget, azt kezdtem el keresni. Már minden táskát átnéztem, mire megtaláltam a kék, puha, kényelmet nyújtó tárgyat. Kényelembe helyeztem magam és vártam az álmok világát.

***

Arra ébredtem, hogy egy negyvenes éveiben járó nő kelteget álmomból. Álmosan dörzsöltem meg mind a két szemem és nyújtózkodtam, majd vártam, az ismeretlen magyarázatát, miszerint miért is keltett fel.

-Jól vagy aranyom? Ne haragudj, hogy felkeltettelek, de úgy láttam rosszat álmodtál.-elég értetlen fejet vághattam ezért folytatta mondandóját.

-Gondolom nem érted miképp kerültem ide. Ezért is szeretnék elnézést kérni, de már nem volt üres fülke. Nem lenne gond, ha maradnék?- érdeklődött miközben visszaült a helyére.

-Nincs semmi baj és természetesen nyugodtan maradhat, jól jön a társaság.-válaszoltam mosolyogva a kedves hölgynek, aki egy bólintással nyugtázta mondatom.

Tényleg örültem neki, legalább az út egy részét társaságban töltöm. Nem aludtam valami sokat. Még mindig van 3 óra mire megérkezem. A hölgy azt mondta rosszat álmodtam és azért keltett fel. Egy pillanatig nem rémlett semmi, de aztán szép sorjában kezdtek előtörni az emlékek.

Emlékszem az utcán sétáltam és valaki követett. A kapucni mélyen a fejébe húzva, ezáltal teljesen takarta arcát. Lépteim egyre szaporábbak lettek és egyre többet fordultam hátra, hogy ellenőrizzem a titokzatos alak követ-e még. Szinte már rohantam. Reménytelenül... Üldözőm kitartó volt és sajnos gyorsabb is, mint én. Elkapta a csuklóm, szabad kezét a számra helyezte még véletlenül se tudjak sikítani. Elkezdett húzni maga után. Sokkal erősebb volt nálam és magasabb is. Próbáltam kapálózni, elmenekülni, de sehogy sem jött össze. Egy sötét sikátorban kötöttünk ki. Már lelkileg fel voltam készülve a legrosszabbra. Különféle lehetőségek futottak át az agyamon. Most vagy megkésel és elveszi minden értékemet aztán itt hagy vérbe fagyva vagy megerőszakol, megver és még sorolhatnám... Egyik sem tűnt valami fényesnek. Támadóm végre engedett szorításomból és maga felé fordított. Remegtem, mint a kocsonya és sírtam. Féltem... még álmomban is. Egyszer csak a titokzatos férfi megpróbálta levenni a kapucniját, ezzel felfedve arcát, de még mielőtt megtehette volna felkeltettek.

Bámultam magam elé és próbáltam feldolgozni ezt az egészet. Soha nem voltak rémálmaim erre tessék.. Igaz, mindig is féltem a sötétben és nem szerettem egyedül sétálgatni az utcán. Talán a lelkem legmélyén mindig is ilyen esetektől rettegtem. Féltem valaki elkap és elrángat valahova, ahol senki nem tud megvédeni tőle. Elképzelni se mertem ilyeneket, de a tudatalattim most segített ebben. A hideg is kirázott mikor belegondoltam mi lenne, ha tényleg megtörténne..

Túlságosan is ezzel a rémálommal foglalkoztam. Szinte minden gondolatom körülötte forgott. Megpróbáltam elhessegetni a szörnyű emlékeket. Az egyik könyvemben kerestem megnyugvást.

-Minden rendben csillagom?-érdeklődött kedvesen utazópartnerem. Valószínűleg észrevette nyugtalan viselkedésem.

-Persze, csak kicsit felzaklatott a rémálmom.-válaszoltam kedvesen. 

-Rendben. Csak nem költözöl? Neked aztán sok cuccod van.-jegyezte meg a sok csomagomat látván.

-Igen, költözöm. Akad pár ruhám és egyebek, de igyekeztem a legfontosabbakat összegyűjteni. A bútorokat így is csak később küldik.-feleltem. Igazából meglepődtem, hogy beszélgetést kezdeményez velem.

Nagyon jól elbeszélgettem Kathyvel. Igazán kedves nő. Kiderült, hogy ő is abba a városkába utazik, ahová én. A fiát látogatja meg, aki szintén most költözött oda. Elmondása szerint egy igazi bajkeverő. Próbál megjavulni, de a haverok mindig visszarántják és nincs, aki támogassa őt. Kathy nagyon aggódik érte, de nem tud mit tenni.  Borzalmas érzés a tehetetlenség. Ismerős, túl ismerős érzés. Újra előtörtek a régi emlékek. A baleset és az, hogy nem tehettem ellene semmit. Szörnyű érzés, ami apránként felemészti az embert.

Már csak fél óra volt hátra a végállomásomig. Elbúcsúztam Kathytől, de feleslegesnek bizonyult hisz mégsem válnak el útjaink, mert a fia abban az utcában lakik, ahol az én házam van. Magamban hálát adtam az égnek, hogy nem egyedül megyek, legalább nem fogok eltévedni. Ahogy magamat ismerem tuti leszólítottam volna pár embert segítsenek útba igazodni. A vasútállomásról hívtunk egy taxit, bepakoltuk a csomagjainkat, majd bediktáltam a címem és vártunk. Még nem láttam a házam, csak képeken. Elég tágasnak tűnt egy kerttel és hátsóudvarral ellátva. Mikor a jármű lassítani kezdett tekintetem egy gyönyörű házra szegeződött. Sokkal szebb volt, mint a képeken és nagyobb is.

Kipakoltam a csomagjaim és kifizettem a taxist. Elköszöntem Kathytől. Megígérte, hogy később átugranak a fiával. További jó utat kívántam neki és megvártam, míg a taxi elhajt. Megfordultam, felvettem a csomagjaim, nagy levegőt vettem majd mosolyogva elindultam a gyönyörű házam felé. A kulcsokat előtúrtam a kabátzsebemből, majd remegő kézzel fordítottam el a zárban. Izgatott voltam talán túlságosan is...

A zár kattant, az ajtó nyikorogva kitárult előttem. Ott álltam a küszöbön és olyan voltam, mint egy 6 éves kisgyerek, aki most kapta meg hatalmas szülinapi ajándékát. A szám tátva maradt és még levegőt sem mertem venni. Lenyűgözött a látvány. Velem szemben volt egy emeletre vezető lépcső. Tőle balra található a kicsinek nem nevezhető nappali és egyben étkező. A nappalitól egy boltív választotta el a konyhát. Beljebb merészkedtem a csomagjaimmal együtt, amiket inkább a nappaliban hagytam. Felsétáltam a lépcsőn és jó alaposan körülnéztem. Az emeleten 3 ajtó volt. Sorba mentem és mindenhová benyitottam. Legelső ajtó a fürdőbe vezetett. Világoskék falak és csempe. Tetszett. A következő szoba nagyon megragadta figyelmem. Főleg az ablaka. Óriási volt és pont az utcára nézett. Azonnal beleszerettem. Az utolsó szobát már nem tudtam szemügyre venni, mert nézelődésem a csengő zavarta meg. Szaladtam le a lépcsőn kinyitni az ajtót. Egy fiatal férfi állt előttem és egy papírt nézegetett.

-Jó napot! Miben segíthetek?-kérdeztem udvariasan.

-Önnek is. Maga lenne Zoe.. Zoe Robinson?-még mindig a papírját bújta és próbálta kiolvasni a nevem.

-Én lennék.-nem értettem ki az és mit akar, de megvártam, míg folytatja mondandóját.

-A költöztetők vagyunk és meghoztuk a bútorait. Esetleg segítsünk bepakolni?

-Igen az jó lenne, köszönöm.-minden világossá vált.

-Rendben, akkor itt írja alá kérem.-bökött a papírra. Aláírtam a szükséges papírokat, majd hagytam, hogy végezzék a munkájukat.

Ott álltam a falnak támaszkodva karba tett kézzel és néztem, ahogy a költöztetők ki-be járkálnak és pakolnak. Azon tűnődtem, hogyan fogom ezt a rengeteg cuccot kipakolni egyedül. Már a negyedik dobozt hozta be a férfi mikor rádöbbentem jobban járok, ha most azonnal nekikezdek. Kathy megígérte később benéznek, és nem akarom őket ilyen rendetlenségben fogadni. Derékig eltűntem az egyik dobozban, mikor a munkás szólt, hogy már csak az ágy maradt, felmennek összeszerelik nekem, aztán mennek és a szekrényt is behozzák. Nagyon rendesek voltak. Fogalmam sincs egyedül mihez kezdtem volna.

A dobozok kiürítése közben egy csomó olyan dolog akadt a kezembe, ami rengeteg emléket idézett fel bennem. Például a kedvenc bögrém, a nagyitól kapott tányérkészletem, a plüssmacim és még sok millió kis dolog. Olyan volt, mintha az egész házat elhoztam volna.

Fél óra múlva a költöztetők végeztek mindennel. Kifizettem őket és megköszöntem a rengeteg segítséget. Miután elmentek nekiláttam újra a dobozok kiürítésének és a bútoraim kicsomagolásának. Lesz dolgom az biztos..

***

Végre az utolsó dobozból is kipakoltam mindent. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Elfáradtam. Mindent a helyére raktam, a dobozokat kivittem a szemetesbe, elpakoltam magam után. A képeket felraktam a falra, a bútorokat elrendeztem, a konyhában is rend van. Nem vágytam semmi másra csak egy forró zuhanyra és egy kiadós alvásra. Sziklaszilárdan tartottam magam tervemhez, mindaddig, míg meg nem szólalt a csengő. Kiszökött belőlem egy keserves nyöszörgés aztán erőt vettem magamon és lemásztam a lépcsőn. A vendégem elég türelmetlen lehetett, mert szinte ráfeküdt az apró szerkezetre.  Lassan és fáradtan odakúsztam az ajtóhoz és kinyitottam. Előttem egy velem egykorú, talán egy évvel idősebb fiú állt. Magas alakja, göndör fürtjei és gyönyörű zöld szeme volt. Egy levakarhatatlan vigyor ült az arcán, szemeivel az arcomat fürkészte. Már épp meg akartam szólalni, de ő gyorsabbnak bizonyult.

-Szia Zoe! Harry vagyok! Anya mindjárt jön csak becsukja az autót.-mikor elmondta ezt a pár mondatot azonnal leesett kivel állok szemben.

-Szia! Bizonyára Kathy fia vagy.-ráztam vele kezet és kedvesen mosolyogva beljebb invitáltam.

Ekkorra már Kathy is megérkezett, aki két puszival fogadott. Nagyon közvetlen és kedves nő. Örülök, hogy megismertem.

-Annyira sajnálom, de nem volt időm főzni semmit. Mikor megérkeztem már jöttek is a költöztetők és muszáj voltam pakolni. Tényleg sajnálom és kérlek ne haragudjatok.-szabadkoztam.

Csak reménykedni tudok megértik és elfogadják a helyzetem. Örülök egyáltalán rendet tudtam rakni és nem olyan kupiban fogadtam őket.

-Ugyan drágám, hagyd csak. Tudom, rengeteg időbe telt kipakolni és bizonyára nagyon fáradt lehetsz. Nem is fogunk sokáig zavarkodni csak benéztünk. Egyébként nagyon otthonos lett a lakásod.-dicsérte meg otthonom Kathy. Kihúztam magam és mosolyogtam. Jólestek szavai.

-Ja..szerintem is az lett.-erősítette meg anyja szavait Harry.

Leültünk a kanapéra. Felajánlottam, hogy gyorsan készítek egy teát, de nem fogadták el. Kellemesen elbeszélgettünk Kathyvel. Egy dolgot viszont furcsálltam. Harry meg sem szólalt. Csendben volt és engem bámult. Túl feltűnően. Kezdett kicsit zavarba hozni, de nem tudtam ellene mit tenni.

Szerencsére beszélgetés közben nem hozódott fel a családommal kapcsolatos téma, így megúsztam egy újabb fájdalmas magyarázkodást.

Tényleg nem maradtak sokáig. Fél óra kellemesen eltöltött beszélgetés után Kathy úgy döntött, hogy hagy pihenni. Nyilván ő is el volt fáradva. Kikísértem őket. Meglepődtem mikor Harry előreküldte az édesanyát, hogy tudjon velem beszélni. Nem értettem mit akarhat tőlem.

-Akkor még látjuk egymást.-tisztán hallottam minden egyes szavát hiába suttogta. Még nyomott egy puszit az arcomra és anyja után sietett.

Otthagyott engem az ajtóban teljesen lefagyva, elmerülve a gondolataimban. Fogalmam sincs mit akart ezzel. Hogy őszinte legyek kicsit megijesztett közvetlen viselkedése. Kathytől megszoktam hisz őt már egy "kicsit" régebb óta ismerem.

Becsuktam az ajtót és elindultam fel a lépcsőn millió gondolattal a fejemben. Teljesen össze voltam zavarodva. Felértem és a fürdő felé vettem az irányt. Szerencsétlenségemre a szobámba nyitottam be. Még meg kell tanulnom melyik ajtó hová vezet. Nem is volt akkora baj ez a kis eltévedés. Legalább tudtam magammal vinni törölközőt, pizsamát és nem felejtettem el. Második próbálkozásra elértem célom. Leöltöztem, beálltam a zuhany alá és engedtem magamra a meleg vizet. Zuhanyzás közben elhatároztam, hogy holnap keresek valami munkát. Kathy szerint van a közelben egy kisbolt. Próbáljam meg ott. Nem is olyan rossz ötlet. Még mindig jobb, mintha elképzelésem sem lenne merre menjek.

Végeztem a teendőimmel. Úgy döntöttem elteszem magam holnapra. Nehéz napnak nézek elébe...